Connect with us

Hirdetés

technokrata

A mobiltelefonos fotózás forradalma?

Kütyük

A mobiltelefonos fotózás forradalma?

A Kodak ezúttal egy kifejezetten mobiltelefonokba szánt új képszenzorral jelentkezik.

A gyártó munkatársai bejelentették, hogy elkészült az a Kodak KAC-05020 típusjelzésű újgenerációs képérzékelő, melynek minden adottsága meg van ahhoz, hogy forradalmasítsa a mobiltelefonos fotózást. Nagy szavak, de lássuk, hogy pontosan mi van a háttérben!

Az említett újdonság a világ első olyan, 5 megapixeles felbontású és CMOS technológiára építkező képszenzora, melynek képpontmérete mindössze 1,4 mikron (mikrométer). A Kodak szerint ezzel az új érzékelővel minden korábbinál kisebb méretűre zsugoríthatók a mobiltelefonokba szerelt kamerás modulok, még pedig oly módon, hogy e közben nem, hogy romlana a fényképek képminősége, hanem éppen ellenkezőleg, még javul is valamelyest.

Kíváncsian várjuk, hogy az ISO3200-as fényérzékenységet és HD felbontású (30fps) videókat is támogató új szenzor hogyan teljesít majd a gyakorlatban, és hogy például milyen képzajt fog produkálni. Megjegyzendő egyébként, hogy a jelenlegi 5 megapixeles érzékelők általában 1,75 mikronos pixelmérettel rendelkeznek.

A Kodak KAC-05020 első példányait az idei esztendő második negyedévében kapják meg a mobilgyártók – több mint valószínű, hogy elsőként Motorola mobilokban találkozhatunk majd az új szenzorral.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés