Connect with us

Hirdetés

technokrata

A telekommunikáció jövője a Nokia Siemens szerint

Kütyük

A telekommunikáció jövője a Nokia Siemens szerint

A 2008-as Mobil Világ Konferencián a Nokia Siemens Networks a telekommunikációs piac jövőjét illető elképzeléseit és az azt előmozdító új megoldásokat körvonalazta.

Az eseményen a Nokia Siemens Networks elnök-vezérigazgatója, Simon Beresford-Wylie számolt be a vállalat megalakulása óta eltelt nem egész egy év eredményeiről.

˝Barcelona mérföldkő a Nokia Siemens Networks életében˝ – mondta Beresford-Wylie. ˝Ez az a hely, ahol hivatalos működésünk megkezdése előtt új vállalatként először jelentünk meg a nyilvánosság előtt. Most, egy év elteltével azért vagyunk itt, hogy bemutassuk eddigi fejlődésünket és elképzeléseinket a jövő piacában rejlő lehetőségeinkről˝.

˝A Nokia Siemens Networks határozottan hisz abban, hogy 2015-re 5 milliárd ember lesz kapcsolatban és ebből 4 milliárd szélessávon˝ – folytatta Beresford-Wylie. ˝Ezt a figyelemreméltó növekedést a világ hálózati forgalmának százszoros növekedése fogja kísérni, mely teljes ökoszisztémája megújulását kívánja. Ez az, amiben a Nokia Siemens Networks a legjobb megoldásokat kínálja˝.

A Nokia Siemens Networks azzal is tisztában van, hogy egy ilyen egyedülálló növekedés a szolgáltatók számára jelentős üzleti lehetőséget, az egyénnek és a társadalomnak pedig jelentős gazdasági fellendülést jelent. Az óriási lehetőség ígéretét hangsúlyozta a tanulmány, melyet Leonard Waverman, a London Business School professzora a Nokia Siemens Networks megbízásából készített.

A Mobil Világ Konferencián Waverman professzor prezentálta e tanulmány megállapításait, valamint bemutatta azt a Connectivity Scorecard elnevezésű mutatót is, mely az országokat információs és kommunikációs technológiáik (ICT) kihasználtsága alapján rangsorolja. A tanulmány rávilágít arra, hogy még a legfejlettebb államoknak is van tennivalójuk e téren, s arra kívánja felhívni az országok figyelmét, hogy tegyenek döntő lépéseket a kommunikáció gazdasági és társadalmi előnyeinek teljes kihasználására.

Az új lehetőségeket szem előtt tartva a Nokia Siemens Networks elkötelezetten támogatja a kommunikációs szolgáltatókat abban, hogy megértsék a változó piaci dinamizmusokat és üzletpolitikájukat átalakítsák a hosszú távú fejlődés elérésére.

A Nokia Siemens Networks a százszoros forgalom kihívásaira a választ a technológiai innovációs megoldásokban látja – úgy a sík architektúrában, mint az optimalizált moduláris termékekben. (Ilyen például a Flexi Multimode állomás.) A Nokia Siemens Networks szélesíti tevékenységi körét innovatív megoldásokat igénylő, új piacokon is. A Village Connection elnevezésű programjuk segítségével a szolgáltatók számára is kibővítik a vidéki piac lehetőségeit azáltal, hogy mobil kapcsolatot létesítenek az elmaradottabb kisebb települések számára is.

Azok, akik meglátogatták a Nokia Siemens Networks standját a Mobil Világ Konferencián, megismerkedhettek a legújabb fejlesztésekkel, köztük a Long Term Evolution – LTE végponti eléréssel, a mai nagysebességű 3G mobil hálózat utódjával. Az új megoldás lehetővé teszi a mobil szolgáltatóknak, hogy telefonkészüléken keresztül biztosíthassák előfizetőiknek a jól ismert internetes élményt, igazi szélessávú sebességgel. Az LTE a GSM és a CDMA világából létrejött egyesített technológia, globális eléréssel.

A Barcelonában útjára indított LTE megoldás a Nokia Siemens Networks Internet-HSPA tapasztalatait hasznosítja. Az év harmadik negyedétől rendelkezésre álló WCDMA/HSPA NSN Flexi Multimode Bázisállomás és a Nokia Siemens Networks maghálózatának szoftvere 2009. második felétől frissíthető LTE-re.

Annak érdekében, hogy a szolgáltatók igazi üzleti eredményeket érjenek el, a Nokia Siemens Networks további értéknövelt megoldásokat indított el. Ilyen egy új gazdasági megoldás a mobil reklámozásban, egy új díjszabási módszer, vagy azok az innovatív szolgáltatások, melyek proaktívabb megközelítést biztosítanak a hálózati támogatási szolgáltatásokhoz.

A Nokia Siemens Networks kiállította a legújabb megoldásait, beleértve a 3G Femto Home Access és az Internet HSPA megoldásait. Továbbá bemutatta az IP Multimédia rendszeren alapuló kommunikációs szolgáltatásokat, a Mobil TV-t (DVB-H), illetve az Ethernet alapú felhordóhálózatot.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés