Connect with us

technokrata

Kelendőek a HTC Touch tapimobilok

Kütyük

Kelendőek a HTC Touch tapimobilok

A HTC szinte nem is tud olyan modellt készíteni, mely rövid idő alatt ne futna be komoly karriert.

A tajvani gyártó képviselői a napokban jelentették be, hogy az elmúlt hónapokban immár több mint 2 millió HTC Touch okostelefon talált gazdára világszerte. Ez az eredmény mindenképp elismerésre méltó, hiszen például az Apple iPhone-ból eddig mintegy 4 millió példányt adtak el globálisan, viszont ugyebár az iPhone jelentősen nagyobb hírverés közepette érte el ezt az eredményt.

Emlékezetes, hogy az első, hagyományos kialakítású HTC Touch modellt rövid időn belül követte a szétcsúsztatható variáns, a HTC Touch Dual, és már érkezőben a harmadik verzió is, a HTC Touch Cruise. A speciális TouchFLO interfészes, Windows Mobile 6 operációs rendszerű Touch modellek mellett egyébként a HTC egyéb okostelefonjai is nagy népszerűségnek örvendenek. A vállalat közlése szerint a tavalyi esztendőben globálisan 11,8 millió darab HTC készüléket hoztak forgalomba, ami éves szinten körülbelül 12 százalékos növekedést jelent.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek