Connect with us

Hirdetés

technokrata

T-Mobile: jól fogy az iPhone

Kütyük

T-Mobile: jól fogy az iPhone

A magenta színű operátor nem panaszkodik.

A T-Mobile tavaly november 9-én kezdte meg az Apple első mobiltelefonjának, az iPhone-nak a forgalmazását Németországban, mely készülék pontos forgalmi adatairól mindeddig vajmi keveset lehetett tudni. A T-Mobile Germany most azonban hivatalos formában bejelentette, hogy eddig mintegy 70 ezer darabot adott el a ˝csodamobil˝-ból, mely a vállalat szerint ily módon messze a legkelendőbb multimédiás készülék a T-Mobile portfoliójában.

Franciaországban az Orange ugyancsak mintegy 70 ezer iPhone-t adott el a november 28. és január 10. közötti időszakban, az O2 képviselői pedig nemrégiben azt nyilatkozták, hogy az operátor január végéig mintegy 200 ezer darabot szeretne eladni a készülékből.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Apple korábban azzal számolt, hogy 2008 első negyedévében világszerte mintegy 2 millió darab iPhone-t tud majd forgalomba hozni, most viszont úgy tűnik, hogy ez elérhetetlen cél az Apple számára. Az iPhone készülékbe különböző alkatrészeket szállító tajvani cégek ugyanis arról beszélnek, hogy az Apple az év első három hónapjában a tervezett iPhone mennyiségnek vélhetően csak a felét tudja majd eladni, vagyis megközelítőleg 1-1,2 millió darabot. Piaci elemzők szerint az iPhone vártnál rosszabb eladási mutatói elsősorban annak tudhatók be, hogy Európában végülis nem lett olyan sikeres a telefon, mint azt korábban sejteni lehetett. Az Apple-nek mindenképpen jó lenne, ha mihamarabb be tudná jelenteni a ráncfelvarrt második iPhone-t, mely feltételezések szerint 16 GB memóriával és UMTS/HSDPA támogatással fog rendelkezni.

Emlékezetes, hogy Steve Jobs, az amerikai vállalat elnök-vezérigazgatója a január közepi Macworld 2008 rendezvényen tartott nyitóelőadásában jelentette be, hogy a forgalmazás kezdetétől számított első 200 napban mintegy 4 millió darab Apple iPhone talált gazdára világszerte. Ez azt jelenti, hogy naponta körülbelül 20 ezer iPhone-t hoz forgalomba a cég. Érdekes adat továbbá, hogy az iPhone már a piacra kerülése utáni első negyedévben felugrott az amerikai okostelefon ranglista második helyére. A 19,5 százalékos piacrészű iPhone-t egyedül a RIM-féle BlackBerry-nek sikerült maga mögé szorítania.

A tavaly januárban 4 GB-os és 8 GB-os változatokban bejelentett, de egy ideje már csak 8 GB-os verzióban kapható iPhone nyár eleje óta kapható az Egyesült Államokban, Európában pedig novemberben debütált a piacon. Az iPhone egyébként nemrégiben kapott új szoftvert: az 1.1.3-as verziójú januári firmware rengeteg új funkciót és szolgáltatást tartalmaz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés