Connect with us

technokrata

Kormányzat iwiwes alapokon?

Kütyük

Kormányzat iwiwes alapokon?

Nagyobb beleszólást ígér az állampolgároknak.

Gov 2.0 – erre cserélik idén a technikai fejlődésre fogékonyabb kormányzatok az „e-gov” kifejezést. Voltaképp mindkettő egy és ugyanazt takarja: az állampolgárokkal való jobb kapcsolattartást, a könnyebb, gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést; ám mégis különbözik mind a kettő. A Gov 2.0 ugyanis már kihasználja a Web 2.0-ban rejlő előnyöket. Legalább Teresa Bozzelli, az IDC piackutató vállalat egyik vezető beosztású alkalmazottja szerint.

Arra világított ugyanis nemrég rá az amerikai cég, hogy a kormányzatok egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a társas hálózatok (például az olyan közösségi oldalak, mint az Iwiw vagy a Facebook) és más Web 2.0-s szolgáltatások használatára. Ez ugyanis azzal jár, hogy mind több felhasználói, vagyis jelen esetben állampolgári visszajelzés érkezik irányukba, ezáltal nagyobb lehetősége van kormányzati-választói párbeszédek kialakulásának. Nem lebecsülendő előny, hogy ez a fajta megközelítés az egyes kormányzati szervek közti kommunikációt is megkönnyíti.

Ezekkel a megállapításokkal egyet értett a Gartner piackutató cég is, melynek szintén nemrég jelent meg egy, az elektronikus kormányzatot vizsgáló tanulmánya. Ebben azt állítja, hogy az jelenlegi formájában nem tudott megfelelni az elvárásoknak, de a Gov 2.0 fejlesztése középtávon a világ összes fejlett országában meghatározó lesz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek