Connect with us

Hirdetés

technokrata

Exkluzív saját fotók: itt a legújabb penge Motorola!

Kütyük

Exkluzív saját fotók: itt a legújabb penge Motorola!

A Motorola legújabb zenemobilja, ezúttal saját készítésű felvételeken.

Először tavaly szeptember elején írtunk a Motorola ROKR E8 típusjelzésű készülékről, melyet az amerikai gyártó a napokban Las Vegas-ban megrendezett CES 2008 szakkiállításon mutatott be először a nagyközönségnek, nekünk pedig villámgyorsan sikerült is lencsevégre kapni az újdonságot.

A candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású mobiltelefon 115 milliméter hosszú, 53 milliméter széles és mindössze 10,6 milliméter vastag. A kereken 100 gramm tömegű készülék érdekessége, hogy billentyűzete teljes egészében erő-visszacsatolásos érintőgombokból áll, melyek mindegyikén egy kis kitüremkedés jelzi, hogy körülbelül merre járnak az ujjaink SMS-gépelés közben.

A Motorola ROKR E8-ba nem kevesebb mint 2 GB belső memóriát szerelnek, ami ráadásul még bővíthető is, természetesen miniatűr microSD (TransFlash) memóriakártyák segítségével (maximum 4 GB). A Java/Linux platformra építkező újdonság hátlapjában egy 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont), nyolcszoros digitális zoomos kamera teljesít szolgálatot, melyből sajnos kimaradt az autofókusz funkció és a LED-segédfény.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés