Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fotóbemutató: Nokia N77 – a mobil TV

Kütyük

Fotóbemutató: Nokia N77 – a mobil TV

Saját készítésű felvételek arról, hogy pontosan hogyan is ˝muzsikál˝ éles bevetésen a DVB-H kompatibilis Nokia mobil.

Amint az a négy cég budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, az Antenna Hungária, a T-Mobile és a Vodafone DVB-H alapú mobiltelevíziós kísérletet folytat a Nokia Siemens Networks mobil TV platformján. A teszt az Antenna Hungária és a T-Mobile által közösen, 2007 tavaszán elindított kísérlet folytatása. A jelenlegi teszt Nokia-Siemens platformon zajlik, Nokia mobiltelefonok használatával. Emlékezetes, hogy a tavalyi teszthez a T-Mobile még Samsung, illetve LG készülékeket használt.

A két mobiltársaság – a T-Mobile és a Vodafone – valamint a Nokia-Siemens és az Antenna Hungária között létrejött megállapodás értelmében 2008. január végéig folytatódik a mobiltelevíziós kísérlet, mely technikai tesztből és közös felhasználói (˝friendly user˝) tesztből áll.

A DVB-H alapú mobiltelevíziós kísérlet technikai tesztje során a Nokia Siemens Networks által biztosított platform berendezéseit illesztik az Antenna Hungária műsorszóró hálózatához, illetve a tesztben részt vevő mobiltársaságok hálózatához.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés