Connect with us

technokrata

CES 2008: Motorola ROKR E8 – penge zenemobil

Kütyük

CES 2008: Motorola ROKR E8 – penge zenemobil

Íme a legfrissebb Motorola zenetelefon!

Először tavaly szeptember elején írtunk a Motorola ROKR E8 típusjelzésű készülékről, melyet az amerikai gyártó a napokban Las Vegas-ban megrendezett CES 2008 szakkiállításon mutatott be először a nagyközönségnek.

A candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású mobiltelefon 115 milliméter hosszú, 53 milliméter széles és mindössze 10,6 milliméter vastag. A kereken 100 gramm tömegű készülék érdekessége, hogy billentyűzete teljes egészében erő-visszacsatolásos érintőgombokból áll, melyek mindegyikén egy kis kitüremkedés jelzi, hogy körülbelül merre járnak az ujjaink SMS-gépelés közben.

A Motorola ROKR E8-ba nem kevesebb mint 2 GB belső memóriát szerelnek, ami ráadásul még bővíthető is, természetesen miniatűr microSD (TransFlash) memóriakártyák segítségével (maximum 4 GB). A Java/Linux platformra építkező újdonság hátlapjában egy 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont), nyolcszoros digitális zoomos kamera teljesít szolgálatot, melyből sajnos kimaradt az autofókusz funkció és a LED-segédfény.

Végül, de nem utolsó sorban, említést érdemel még a felső élen elhelyezett, 3,5 milliméteres szabványos audio csatlakozó aljzat, a miniUSB interfész, az FastScroll névre keresztelt spéci navigomb, illetve a QVGA (320×240 pixel) felbontású és 262 ezer színárnyalatú, 2 colos képátlójú TFT kijelző.

A GPRS és EDGE, valamint Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilis Motorola ROKR E8 kezdőára 280 euró, vagyis mintegy 70 ezer forint körül fog alakulni. A kereskedelmi forgalmazás várhatóan még ebben a negyedévben meg fog kezdődni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek