Connect with us

technokrata

Szövegek képekben és videókban – szabadalommal védve?

Kütyük

Szövegek képekben és videókban – szabadalommal védve?

Emlékszünk egy képre, amin látható volt egy szó (utcatábla, könyvborító vagy más felirat) – de nem találjuk a keresővel? A Google segítségével talán nemsokára erre is rákereshetünk, köszönhetően egy szövegfelismerési szabadalomnak.

A minap vált nyilvánossá az a kérelem, melyet még tavaly júniusban adott be a Google. Ez, a vállalat szerint képekben elhelyezett szövegek felismerésére vonatkozik, ideértve eljárásokat, rendszereket és számítógépes programokat is. Az amerikai óriás arra használná fel az szabadalmi oltalmat, hogy kiterjessze képkereső szolgáltatását. Használatával – a Google reményei szerint – olyan szövegekre is rá lehetne keresni, melyek csak képekbe vagy videókba ágyazottan léteznek (például egy filmben látható utcatábla nevére). A kulcsszavak megadása után pedig az algoritmizált kereső előásná ezeket a képeket, videókat is.

Nem kicsit profitálhatna ebből a Google, mely amúgy is a birtokában tudja már a világ legnagyobb online képkereső szolgáltatását, illetve a Web legnagyobb videomegosztó site-ját, a Youtube-ot is birtokolja. A technikával nem csak a keresés válhatna pontosabbá, hanem a file-ok automatikus taggelése, illetve beazonosítása is.

Hétfőn a vállalat egyik szóvivője meglehetősen semmitmondóan nyilatkozott a szabadalom mivoltát firtató újságírói kérdésekre. „Alkalmazottaink különböző ötleteit védetünk le szabadalmi bejegyzésekkel. Némelyik ezek közül később valós termékké vagy szolgáltatássá válik, némelyik pedig nem. Egy szabadalmi oltalom iránti kérelem beadását nem feltétlenül kell követnie termékbejelentésnek.” – mondta a szóvivő.

Már nem először
A Google korábban már adott be szabadalmi oltalomra irányuló kérelmet optikai karakterfelismerést célzó technikára. 2006 szeptemberében pedig segített a Tesseract nevű régi – eredetileg még a Hewlett-Packard által kifejlesztett – OCR motor kipofozásában, majd közzé is tette azt nyíltforrású változatban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek