Connect with us

technokrata

Kegyetlen árharc: tovább csökken a mobilok ára

Kütyük

Kegyetlen árharc: tovább csökken a mobilok ára

A dél-koreai gyártók minden korábbinál lejjebb nyomják népszerű telefonjaik árát.

Az LG és a Samsung úgy döntött, hogy az idei esztendő első negyedévében tovább csökkentik az immár több mint 10 millió példányban eladott bestseller készülékeik árát. Az LG esetében konkrétan a KG800-as első csokimobilról van szó, a Samsung pedig az SGH-E250-es modell árát kozmetikázza át egy kicsit. Ennek a két mobilnak a kártyafüggetlen ára egyes piacokon 100 dollárra, vagyis mintegy 17 ezer forintra fog mérséklődni.

Emlékezetes, hogy az első LG Chocolate Phone 2006 májusában debütált Európában, amikor is még nem kevesebb mint 400 dollárt, vagyis mintegy 70 ezer forintot kértek el egy-egy ilyen telefonért. Ezt követően nemrégiben 200 dollár, majd pedig 150 dollár magasságába süllyedt a KG800 ára. A Samsung SGH-E250 nemrégiben még ugyancsak 200 dollárba került, de ez az ár mostanság rohamosan csökken.

A két szétcsúsztatható kialakítású mobiltelefon közül a csokimobilból eddig már több mint 15 millió adtak el világszerte, a Samsung E250-ből pedig mintegy 13 millió darab fogyott. A hazai mobil szolgáltatóknál az LG KG800 már nem kapható, a Samsung E250 pedig a T-Mobile-nál pre-paid, illetve előfizetéses csomagban 9.990, illetve 24.990 forintba kerül. Utóbbi telefont a hazai Vodafone-tól 6.990 (új előfizetés), illetve 24.990 forint (VitaMAX) ellenében vihetjük haza.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek