Connect with us

technokrata

Vodafone: fókuszban a Dakar Rally

Kütyük

Vodafone: fókuszban a Dakar Rally

Különleges promóció, speciális Dakar Motorola telefon és egyedülálló Vodafone live! tartalmak a Dakar idején a Vodafone-tól.

Immár tizedik alkalommal áll rajthoz Szalay Balázs a 30. Dakar Rally-n, akinek célja az első húsz versenyző között végezni a 2008. január 5-én induló versenyben. Célja elérésében az idei évtől támogatja őt a Vodafone Magyarország is, mely különleges akciókkal, speciális Dakar telefonnal és a Vodafone live!-on egyedülálló Dakar 2008 portállal készül.

2008. január 5-én Lisszabonból indul útjára a 30. Dakar Rally, minden idők legnehezebb tereprali versenye. A 9.273 kilométer hosszú táv összesen 5.736 kilométer speciális szakaszt tartogat a versenyzőknek. A versenyen 50 ország versenyzői közel 580 járművel vágnak neki az emberpróbáló távnak, melynek végállomása Szenegál fővárosa, Dakar. Szalay Balázs a tizedik Dakar Rally indulását ünnepelheti, célja pedig nem más, mint a legjobb húszba kerülés. Szalayt és navigátorát, Bunkóczi Lászlót álmuk megvalósításában az idei évtől a Vodafone Magyarország is segíti. A Vodafone a verseny ideje alatt különleges promócióval készül, a Vodafone live!-on pedig külön portál indul Dakar 2008 néven.

A Dakar Rally ideje alatt, 2008. január 5-e és 21-e között, a Mammut 2 bevásárlóközpontban az immár hagyományos Dakar szigeten a Vodafone is megjelenik különleges bemutató pultjával. A promóció ideje alatt speciális csomaggal is kedveskedik a Vodafone az új előfizetést vásárló, vagy hűségnyilatkozatot hosszabbító ügyfeleinek. 2008. január 4-én és 11-én, akik Motorola K1 Gold telefont vesznek a Vodafone Mammut 1-ben található, felújított márkaboltjában, azok exkluzív gravírozott készüléket, illetve speciális ajándékcsomagot kapnak, mely egy aranyszínű Bluetooth headset-et, Dakar-Vodafone logózott Columbia inget, és egy dedikált Dakar könyvet (Dakar Rally magyar szemmel – Szalay Balázs naplója az elmúlt évek afrikai kalandjairól) tartalmaz. A különleges Motorola Dakar mobiltelefon korlátozott számban, havidíjas előfizetéssel lesz kapható.

December közepétől a verseny végéig a Vodafone live! is Dakar-lázban ég majd. A Vodafone live! Dakar 2008 portálján folyamatosan frissülő hírek, képek és a verseny eseményeiről készült, naponta frissülő videó összefoglalók lesznek elérhetők. Letölthető lesz emellett a Dakar 2007, valamint az idei év hivatalos játéka, a Dakar 2008. ˝Versenyezz a Dakaron a mobiloddal˝ címmel nyereményjátékot is hirdet a Vodafone live!. A Dakar kvíz helyes válaszadói Dakar-Vodafone ajándékcsomagot nyerhetnek.
A Dakar 2008 portál december 18-tól az alábbi címen érhető el: Vodafone live! / Sport / Dakar 2008.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek