Connect with us

Hirdetés

technokrata

Most már tényleg meghalt a Netscape

Kütyük

Most már tényleg meghalt a Netscape

Végleg a webtörténelem részévé válik az egykor domináns böngésző.

Egészen az elmúlt hónapokig kitartott az AOL tulajdonában levő browser – korszakalkotó fejlesztések azonban nem kaptak helyt benne már jó ideje. Pedig nem volt ez mindig így. Ma már hihetetlennek tűnik talán, de az 1990-es évek közepén még a böngészőpiac több mint 90 százalékát tudhatta magáénak. Az Internet hőskorában, amikor még a szerencsésebb otthoni felhasználók is csak a telefonvonalra csatlakozó analóg modemmel tudtak internetezni, a Netscape volt a „király” – olyan alkalmazást adott az internetezők kezébe, amivel az addigi, főként szöveges tartalmakat végre képekkel kiegészítve, sokkal strukturáltabb formában lehetett az érdeklődők elé tárni.

A Windows 95 megjelenésével azonban olyan riválist kapott, amely később maga alá gyűrte a nagy elődöt: az Internet Explorer ekkor bukkant fel először; igaz, ekkor még nem képezte integráns részét a Microsoft operációs rendszerének. Erre 1997-ig kellett várni, amikor a Windows 98 már az IE-vel „összecsomagolt” formában került a boltok polcaira. Sok trösztellenes per indult emiatt Redmond ellen, ám a browser még mindig a Windows része – ezzel a húzással pedig sikerült viszonylag gyorsan megfojtani az addigi bajnokot.

1998-ban a Netscape-et felvásárló AOL még terveket fűzött a böngésző továbbfejlesztéséhez, végül azonban megkezdődött a szoftver hanyatlása – már csak a piac mintegy 6 ezrelékét tudhatja magáénak. Pedig nem feltétlenül csak annak a játékosnak áll a zászló, amelyik integrálva van az asztali operációs rendszerek legelterjedtebbikeibe – jó példa erre a nyíltforrású Mozilla féle Firefox, mely egyre jobban szorongatja az Internet Explorert. Az AOL azonban nem akar további erőforrásokat áldozni a projektre, ezért a következő két hónap során még biztonsági javításokat kiad a programból, de aztán végképp felfüggeszti fejlesztését.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés