Connect with us

technokrata

Élőfotók: a fekete lovag – Nokia 6300

Kütyük

Élőfotók: a fekete lovag – Nokia 6300

Ez a Nokia eddig sem volt éppen csúnya, na de így…

Ahogy arról nemrégiben már beszámoltunk, a Nokia most végre elérkezettnek látta az időt arra, hogy 6300 típusjelzésű bestseller modelljét fekete színváltozatban is piacra dobja. Mint ismeretes, a telefon az eddigiekben ezüst, fehér és vörös verziókban volt elérhető – íme néhány élőfotó a vadonatúj fekete készülékről.

Nokia 6300
A rozsdamentes acélból készült, alapvetően konzervatív vonalvezetésű készülékház vastagsága mindössze 11,7 milliméter (Motorola SLVR L7: 11,5 milliméter), vagyis ultra-vékonynak nevezhető. A 106,4 milliméter hosszú és 43,6 milliméter széles telefon tömege egyébként egész pontosan 91 gramm.

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) Nokia 6300-ban sajnos még nincs 3G (UMTS), ellenben a GPRS Class 10 és az EDGE Class 10 adatátviteli technológia már szerves részét képezi a mobilnak. Wireless fronton említést érdemel továbbá a Bluetooth 2.0 kontroller, az infravörös portról viszont ezúttal le kell mondanunk.

A vizuális megjelenítésről egy 2 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző gondoskodik, mely elsősorban 320×240 pixeles (QVGA) felbontásáról, illetve nem kevesebb mint 16 millió színárnyalatáról ismerszik meg. A hátfalba integrált digitális fényképezőgép modulban egy 2 megapixeles felbontású CMOS képszenzor teljesít szolgálatot, mely maximum 1.600×1.200 képpontos fotók elkészítését teszi lehetővé, és többek közt videózásra is használható.

Az alig 8 MB kapacitású belső memória microSD (TransFlash) memóriakártyákkal bővíthető, ezenkívül szólnunk kell még többek közt a fejlett zenelejátszóról (MP3, AAC, AAC+, eAAC+), a hatvannégy szólamú polifonikus hangzásról, a sztereó FM rádióról, a Push To Talk funkcióról, valamint a 860 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorról.

A telefonról készített részletes tesztünk az alábbi linken érhető el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek