Connect with us

technokrata

Egyre többünket zaklatják az Interneten

Kütyük

Egyre többünket zaklatják az Interneten

Főként a fiatal korosztály van kitéve a jelenségnek.

Szerencsére az internetezők többsége még nem kapott gyűlölködő, fenyegető, zaklató üzeneteket, leveleket, ám a jelenség ettől még létezik. És egyre nagyobb jelentősége lesz, derült ki nemrég egy, az Amerikai Egyesült Államokban végzett felmérésből. A kutatás megállapítása szerint a szenvedő alanyok többsége új „szereplő” a Világhálón, mintegy kétharmaduk pedig a 18 év alatti korosztályból kerül ki. Jelentős részük ráadásul korábban semmilyen módon nem volt részese hasonló zaklatásnak – sem személyesen, sem telefonban.

Mind az iskolák vezetősége, mind a szülői közösségek egyetértenek abban, hogy meg kell találni a módját az egyre nagyobb problémát jelentő online zaklatás visszaszorításának; anélkül, hogy ehhez el kellene a gyerekeket tiltani az internetezéstől. Hiszen manapság már számos (házi)feladatot azon keresztül oldanak meg, jó néhány barátjukkal zömében csak ott tartják a kapcsolatot – az online vérkeringésből kiszakított tinédzser összezavarodhat, ha szülei nem engedik internetezni.

Az Amerikai Betegség Ellenőrző és Megelőző Központ által megszervezett kutatás szerint a 10-17 éves korosztály tagjai között 2000 óta jelentősen nőtt a zaklatottak száma. Míg az ezredfordulón a fenti korba tartozó gyerekek 6 százalékát érte inzultus az észak-amerikai országban, addig az évtized derekára, 2005-re ez az arány 9 százalékra emelkedett. Vagyis durván minden tizenegyedik kiskorút zaklatták már a Világhálón. Riasztó adat, hogy közülük jóval nagyobb számban kerültek ki később azok, akiket letartóztattak vagy felfüggesztettek tanulmányaikból – az évhalasztók aránya is magasabb a zaklatottak körében, mondta Michele Ybarra, a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem munkatársa.

Mindenképpen kötelező foglalkozni a felnőtteknek a témával – a felmérés egyik legmegdöbbentőbb megállapítása, hogy a zaklatottak esetében nyolcszor(!) nagyobb volt azok aránya, akik fegyverrel mentek a kérdőív készítését megelőző 30 nap során saját oktatási intézményükbe. Még egy hónapja sincs, hogy a finn Tuusula városában egy diák nyolc emberrel (köztük magával) végzett, eddig ismeretlen indokból. Nem kizárt, hogy őt is hasonló inzultusok érték, mielőtt úgy döntött, lövöldözni kezd iskolájában.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek