Connect with us

technokrata

Lebukott a rejtélyes Nokia N82 – szupergyors kamera, xenon vaku

Kütyük

Lebukott a rejtélyes Nokia N82 – szupergyors kamera, xenon vaku

A hivatalosan egyelőre még be nem jelentett N82 újfent hallat magáról.

A Nokia egyik vezető munkatársa a napokban Buenos Aires-ben járt, és bizony óvatlanul, nyílt helyen használta a hivatalosan még nem is létező N82-es telefonját, amit az alábbi felvétel tanúsága szerint valaki gyorsan le is fotózott. A fényképen ezúttal egyébként a korábbi kémfotóktól eltérően nem egy fekete, hanem egy ezüst borítású N82 látható.

A legfrissebb híradások egyébként arról szólnak, hogy a Nokia N82 kamerája minden korábbinál sebesebb működésű, vagyis segítségével sokkal gyorsabban fotózhatunk, mint például a gyártó első 5 megapixeles telefonjával, az N95-tel. Elmondások szerint az N82 mind fotózási sebesség, mind pedig képminőség terén képes hozni a hagyományos kompakt digitális fényképezőgépek szintjét.

A candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású Nokia N82 120 grammot nyom a mérlegen, 112 milliméter hosszú, 50,2 milliméter széles és 17,3 milliméter vastag. A QVGA, vagyis 320×240 képpontos felbontású TFT display 16 millió színárnyalatot képes a szemünk elé tárni, az 5 megapixeles digitális fényképezőgép modul kapcsán pedig nem mehetünk el szó nélkül a Carl Zeiss optika, valamint az immár nem LED-, hanem xenon-alapú, vagyis nagyobb fényerejű vakuról.

Az S60 3rd Edition Feature Pack 1 platformra építkező Nokia N82 GPS, Wi-Fi (802.11b/g) és Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilis, képe pedig akár hagyományos televíziós készülékeken is megjeleníthető, köszönhetően a TV-kimenet funkciónak. A 100 MB-os belső memória jó szokás szerint microSD memóriakártyákkal bővíthető, ezenkívül pedig többek közt egy 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat is található a telefonon. A GRPS, EDGE, UMTS és HSDPA kompatibilis, négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia N82 várható ára egyelőre ismeretlen.

Ahogy arról már beszámoltunk, a piacvezető finn gyártó legközelebb november 2-án, vagyis e hét pénteken jelenti be legújabb termékeit. A vállalat weboldalán ezzel kapcsolatban egyelőre titokzatosan csak annyi olvasható, hogy: ˝The next episode is coming˝. Több mint valószínű, hogy ezen a rendezvényen debütál majd többek közt a Nokia N82 is, mely készülék az N95 (8GB) után a gyártó második 5 megapixeles fotós mobilja. A Nokia ezenkívül már javában dolgozik az N73 utódjának szánt N78-on is, ez a modell azonban vélhetően csak 2008-ban fog majd bemutatkozni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek