Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jelentős vérfrissítést kap a Nokia N93!?

Kütyük

Jelentős vérfrissítést kap a Nokia N93!?

A finnek közelmúltbéli multimédiás csúcskészüléke hamarosan új funkciókkal gazdagodhat.

Emlékezetes, hogy a Nokia augusztus végén jelentette be, hogy valamikor az idei esztendő utolsó negyedévében fogja kiadni a vadonatúj N-Gage mobil játék platformot. Mint ismeretes, az N-Gage mostantól már nem egy-két spéci játékmobilt jelent, hanem egy a Nokia okostelefonokon széles körben használatos platform megoldást.

Amennyiben hihetünk a pletykáknak, az új N-Gage őrület a Nokia N93-at is meghódítja magának, vagyis az N93 hamarosan egy új firmware-t fog kapni. Ez a szoftver várakozások szerint nem csak az N-Gage támogatás révén hoz újat, hanem talán végre már sztereó Bluetooth funkcióval is felvértezi a telefont. A közelmúltban egyébként többek közt az N93i, az N73 és az N76 is olyan új firmware-t kapott, mely a korábbiakkal ellentétben immár rendelkezik Bluetooth A2DP profillal.

Nokia N93
A csukott helyzetben 119 milliméter hosszú, 56 milliméter széles és 28 milliméter vastag Nokia N93-ban egy 2,4 colos képátlójú, 240×320 pixeles (QVGA) felbontású TFT kijelző teljesít szolgálatot, mely 262 ezer színárnyalatot tudhat magáénak.

A 3 megapixeles, vagyis 2.048×1.536 pixeles felbontású kamera háromszoros optikai zoommal rendelkezik. Ehhez még hozzájön, hogy a Carl Zeiss Vario-Tessar optikás fényképezőgép autofókusz funkciós, videóüzemmódban pedig akár VGA, vagyis 640×480 pixeles MPEG4 felvételeket is képes készíteni – ráadásul 30 képkocka/másodperces sebesség mellett.

A belső memória kapacitása 50 MB, ez azonban rendkívül egyszerűen, miniSD (Secure Digital) memóriakártyák segítségével bővíthető, akár működés közben is. A vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül a jó öreg IrDA-n, Blueooth-on és GPRS-en kívül az EDGE, a 3G és a Wi-Fi (802.11b/g) is támogatott.

Az 1.100 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor optimális esetben 240 órás készenléti időt, illetve 300 perces beszélgetési időt képes biztosítani számunkra. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz), sztereó FM rádiós (Visual Radio) készülékből még a TV-kimenet sem hiányzik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés