Connect with us

technokrata

Megújult a Getright letöltőszoftver

Kütyük

Megújult a Getright letöltőszoftver

Annak, aki gyakran tölt le nagyobb állományokat az Internetről, elengedhetetlen egy letöltőmenedzser használata. A paletta széles, és többek között a Getrightot is magában foglalja, mely szoftver a napokban újult meg.

Nagyobb file-ok letöltésénél bizony zavaró lehet, ha valamely okból megszakad a folyamat – főleg, ha már a vége felé járt. Ekkor a bosszankodáson kívül nem nagyon van más tennivaló, csak a művelet újraindítása. Ez alól persze kivétel az az eset, ha a felhasználó valamilyen letöltőszoftvert használ (ilyenkor gyakran fel sem tűnik, hogy a letöltés megszakadt). Szintén nagy segítséget jelenthet egy ilyen program, ha több file-t szeretnénk letölteni, és nem akarjuk egyenként végignyomogatni a letöltési procedúrát – a felhasználó csak beállítja a folyamatot, aztán a program elvégez mindent magától.

A Getright hatodik generációs, már Bittorrentet is támogató változatának legújabb, 6.3b kiadása több javítást is tartalmaz, aminek köszönhetően stabilabbá vált a szoftver. Egy érdekes hibát is orvosoltak benne: a fejlesztő szerint közel egy évtizedig hibátlanul működő funkció Windows Vista alatt okozott fagyásokat – az operációs rendszer klasszikus módban használva mutatott összeférhetetlenséget a szoftverrel. Emellett újabb OpenSSL állományokat kapott a Getright, melynek legújabb változata letölthető gyors Download szerverünkről.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek