Connect with us

technokrata

Teljes értékűvé vált a Gmail – ismét olyat tud, amit sok riválisa nem

Kütyük

Teljes értékűvé vált a Gmail – ismét olyat tud, amit sok riválisa nem

IMAP támogatás a Google levelező szolgáltatásában.

Egy napja, hogy az amerikai, online keresőmotorjáról elhíresült vállalat újabb lépést tett a Gmail levelezőszolgáltatás teljessé tételéhez: tegnap IMAP-képességgel ruházta fel. Az Internet Message Access Protocol tulajdonképpen a POP3 e-mailes accounttal versengő szabvány, melynek segítségével könnyedén szinkronizálhatóvá válnak a postafiókban található adatok az otthoni illetve munkahelyi PC-k, mobiltelefonok és más, hordozható készülékek között.

Érdekes, hogy a Post Office Protocol 3-mal már évek óta kompatibilis a Gmail, aminek révén az olyan asztali levelezőkliensek, mint az Outlook, képesek Gmail üzenetek küldésére és fogadására; ennek ellenére az IMAP-támogatás egészen a hét közepéig váratott magára. Persze, ha figyelembe vesszük a szolgáltatás előtörténetét (szintén évekig volt béta állapotban a személyenként több GB-nyi tárterületet kínáló e-mailszolgáltatás), már nem meglepő, hogy ennyi ideig tartott a protokoll átvétele.

Milyen előnye származik a felhasználóknak az IMAP-ből? Nos, míg a POP3 használatával a szerveren történt változtatások (üzenetek olvasottá tétele, rendezése, törlése stb.) csupán annak az egy számítógépnek a helyi adatbázisában kerül tükrözésre, amelyről a felhasználó az adott folyamatot végrehajtotta, az IMAP által tett módosítások minden, az adott accountot használó PC-n megtörténnek. Ennek ellenére számos e-mailszolgáltató mindmáig nem (vagy csak havidíjért cserébe) támogatja az IMAP-et; a felhasználók zöme pedig nem is tud arról, milyen lehetőségeket hagy ki a kevésbé ismert protokoll nélkülözésével. De talán a Google támogatásával mindez megváltozhat – annak idején szintén az amerikai vállalat volt az, amelyik az általánosnak mondható (néhány) tíz megabyte-os postafiók tárkapacitást gigabyte-os magasságokba emelte, hasonló lépésekre kényszerítve riválisait.

Egy hátránya van csupán az IMAP-nek a POP3-mal szemben, állítja a Google. Ez pedig a kicsit bonyolultabb konfigurálás – éppen ezért a vállalat közzétett egy videót, ami ebben nyújt segítséget. A szolgáltatás egyébként a Gmail accounton belül a Setting linkre, majd a „Forwarding and POP/IMAP” fülre kattintva érhető el – itt az „IMAP Access”-re, majd a „Configuration instructions” linkre kattintva lehet beélesíteni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek