Connect with us

Hirdetés

technokrata

Samsung F330: ultra-vékony HSDPA zenemobil

Kütyük

Samsung F330: ultra-vékony HSDPA zenemobil

A Samsung új zenetelefonja megannyi előzetes információt követően most végre hazánkban is hivatalosan bemutatkozott.

A Samsung F330 ˝ereiben˝ nem csak dél-koreai, hanem némi dán vér is csörgedezik, hogy ezzel az enyhe képzavarral éljek. A Samsung ugyanis úgy döntött, hogy a telefon muzikális szekciójának kifejlesztésével a Bang & Olufsent bízza meg. A dánok ennek megfelelően betették a mobilba a kiváló hangminőséget produkáló Ice Power technológiát, ezenkívül pedig egy zeneszám felismerő megoldásról is gondoskodtak. Ez utóbbi leginkább a Sony Ericsson-féle TrakcID-hez hasonlítható: rádióhallgatás közben lehetőség van arra, hogy a készülék rögzítse a hallható zeneszám egy részletét, majd pedig azt egy központi szerver segítségével beazonosítsa, és a kijelzőn megjelenítse a szám előadóját és címét. A telefon sztereó FM rádiója egyébként RDS funkciós.

Az újdonság szétcsúsztatható kialakítással rendelkezik és alaphelyzetben 103 milliméter hosszú, 48 milliméter széles, illetve 13,5 milliméter vastag. Összehasonlításképp, a nagyjából hasonló designnal megáldott Samsung U700 102,5x50x12,1 milliméter méretű.

A 2,1 colos képátlójú, TFT technológiára építkező display 262 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni, felbontása pedig jó szokás szerint 320×240 pixel (QVGA). Az LCD mellett található kiegészítő kamera VGA felbontású, a hátul elhelyezett, autofókuszos fő fényképezőgép (CMOS) révén pedig maximum 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont) fotók készíthetők.

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) Samsung F330 wireless tantárgyból mindenképpen ötöst érdemel, hiszen GPRS, EDGE, UMTS és HSDPA is került bele, ez utóbbi ráadásul 3,6 Mbit/s-os letöltési sebességre képes. Természetesen a Bluetooth 2.0 (A2DP) és az USB 2.0 sem hiányzik a készülékből, egyedül talán csak a Wi-Fi-ről kell lemondanunk.

A 24 MB belső memóriás, microSD (TransFlash) memóriakártyákat kezelő Samsung F330-at néhány napja már árusítják Németországban, és hamarosan elérhető lesz Európa többi országában is. A kártyafüggetlen típus ára 260 euró, vagyis mintegy 65 ezer forint körül fog alakulni, Magyarországon a szolgáltatóknál és kártyafüggetlenül novembertől lesz kapható.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés