Connect with us

technokrata

Az egyházak helye a 21. században

Kütyük

Az egyházak helye a 21. században

Van keresnivalója a vallások hirdetőinek a digitális érában?

Az ember azt hinné, hogy az elmúlt évek technikai, tudományos fejlődése materialistábbá teszi a fejlett világban élőket. Hiszen a trend ismert: egyre kevesebben járnak templomba, fordítanak időt lelki fejlődésük vallásos irányba terelésére. Míg a számítógépek rásegítettek erre a jelenségre, addig azonban az Internet – úgy tűnik, legalábbis – pont ellenkező hatást ér el. Közelebb hozza a híveket egymáshoz.

Számos kolostor, templom és hasonló vallási gyülekezőhely ismerte fel ugyanis a digitális hálózat előnyeit. Az egymástól szétszórtan, távol fekvő egységek közötti kommunikációt nagy mértékben elősegíti a szélessávú Internet-hozzáférés. Például az USA-ban levő trappista szerzetesek (akiknek az ősei a középkorban létrehozták az első Trappista sajtokat) az Internet segítségével tartják római központjukkal a kapcsolatot. Számos vallási központ üzleti szempontokból is fontosnak tartja az online jelenlétet. Egy gyors Google kereséssel (a „monastery”, mint rendház, és „online store”, mint internetes áruház kulcsszavakkal) kiderül, hogy több mint 1 millió website tartalmazza ezeket a kifejezéseket.

Emellett persze az Internet az egyik legfontosabb szerepe a közösségépítő erőben rejlik. Egyrészt az emberek jobban megnyílnak egy e-mailben, mint esetleg egy személyes beszélgetés során, másrészt hajlamosabbak (újra)kipróbálni a vallásos kötődés érzését. Ráadásul a szerzetesek, papok, nővérek olyan szubkultúrákat is el tudnak érni a Világhálón keresztül, melyek korábban ismeretlen terepnek bizonyultak számukra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy míg a múlt évszázad utolsó évtizedeiben nagy számban pártoltak el az emberek a vallástól, a 21. század hajnalán a több ezer éves történeteken alapuló spirituális közösségek ismét növekvő tagszámról számolhatnak be a fejlett világban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek