Connect with us

technokrata

Vadiúj Ferrari alig 4,5 millióért

Kütyük

Vadiúj Ferrari alig 4,5 millióért

Friss információk a legújabb Vertu luxusmobilról.

A hét elején előzetesen már beszámoltunk a Vertu Ascent Ferrari 60 Limited Edition nevezetű limitált luxustelefonról, melyről a hivatalos bejelentés kapcsán most friss infók érkeztek. Immár tudni lehet, hogy az új készülék egész pontosan 18 ezer euróba kerül, vagyis a leendő vásárlóknak mintegy 4,5 millió forintot kell leszurkolniuk a telefonért. A spéci Vertu Londonban, Párizsban, Hongkongban és Szingapúrban kapható.

A Vertu Ascent Ferrari 60 Limited Edition egyértelműen a benzingőz és az autóversenyzés jegyében született. A Vertu és a Ferrari designerei által közösen tervezett készülék előlapjának alsó részén ott az a bizonyos ágaskodó paripa, a telefon hátoldalát pedig egyrészt elegáns bőrbetét, másrészt pedig egy miniatűr, titán Ferrari váltókulissza díszíti.

Míg a korábbi Vertu Ascent Ferrari 1947 Limited Edition modellből egész pontosan 1947 darab készült – természetesen kizárólag kézimunkával, a Vertu angliai üzemében -, addig a Vertu Ascent Ferrari 60 Limited Edition-ből mindössze 60 darab létezik. A Ferrari hatvanadik születésnapjára kiadott, limitált sorozatú készülék esetleges hazai forgalmazásával kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos információink.

A Ferrari 612 Scaglietti sportkocsi jegyében fogant legújabb Vertu Ferrari mobil kapcsán említést érdemel többek közt a gyári alapcsomag részét képező Vert Aerius Bluetooth headset, illetve az eredeti Forma 1-es Ferrari motorszelep. A telefonon egyébként ugyanolyan bőrt találunk, mint amiből a Ferrari 612 Scaglietti ülése készül, ezenkívül pedig néhány eredeti Ferrari csavar is került a mobilba, melynek bőrborítását egyébként kérésre félévente lecseréli a gyártó.

A Vertu Ascent telefonok esetében alkalmazott speciális Liquidmetal borítás egyrészt rendkívül kellemes tapintást biztosít, másrészt pedig ellenáll a kisebb-nagyobb ütéseknek és karcolásoknak. A hagyományos kialakítású Vertu újdonság 108 milliméter hosszú, 44 milliméter széles, 22 milliméter vastag (78 köbcentiméter) és nem kevesebb mint 170 grammot nyomn a mérlegen. A telefonkönyvben maximum 1.000 bejegyzést tárolhatunk el, ezenkívül pedig 220 naptári bejegyzés és 100 rövid szöveges üzenet is elfér a belső (nem bővíthető) memóriában.

A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) Vertu Ascent nagy kapacitású lítium-ion akkumulátora a gyári adatok szerint maximum 270 órás készenléti időt, illetve 4 órás beszélgetési időt tesz lehetővé. A további fontosabb specifikációk közé tartozik többek közt a fejlett Yamaha audiochip, a Bluetooth kompatibilitás, a PC-s szinkronizáció, illetve az MMS és e-mail támogatás.

A Vertu Ascent Azure Edition modellről készített tesztünk az alábbi linken érhető el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek