Connect with us

technokrata

Minden mobil azonos csatlakozót kaphat

Kütyük

Minden mobil azonos csatlakozót kaphat

Egy lépéssel talán közelebb kerültünk ahhoz, hogy egyszer minden telefon azonos töltő-csatlakozóval rendelkezzen.

Az OMTP (Open Mobile Terminal Platform) nevezetű társaság célja, hogy a felhasználók világszerte egyfajta töltőt használhassanak mobiltelefonjaikhoz. Az OMTP tagjai éppen ezért most javaslatott tettek arra, hogy a mobiltelefonok gyártásával foglalkozó cégek világszerte elfogadott szabványként használják a microUSB interfészt. A javaslatot többek közt az USB Implementers Forum is támogatja.

Az OMTP tagjai között olyan nagy és neves cégeket találhatunk, mint például T-Mobile, a Telenor, a Vodafone, az Orange, az AT&T, az Ericsson, a SanDisk, vagy éppen a Nokia.

Olvasóink talán még emlékeznek rá, hogy az USB technológia szabványosításával foglalkozó szervezet, a már említett USB Implementers Forum valamikor idén év elején jelentette be, hogy elkészült a microUSB szabvány végleges változata, melynek eredményeképp a közeljövőben egyre több olyan készülék jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban, melyen már nem miniUSB, hanem ilyen, új csatlakozó aljzat található.

Nos, az azóta eltelt időkben bemutatkoztak az első olyan mobilok, melyeken már microUSB csatlakozó van. Az első ilyen mobilok közé tartozik például a Motorola RAZR2 V9, a Motorola Q9h, a Nokia 6500 slider és classic, a 8600 Luna, illetve a 7500 Prism.

A microUSB szabvány kompatibilis az USB On-The-Go (OTG) megoldással, mely lehetővé teszi, hogy a különböző készülékek közvetlenül kommunikáljanak egymással, ha éppen nincs a közelben egy személyi számítógép. A rozsdamentes acélból készülő microUSB csatlakozók a fejlesztők elmondása szerint egyébként minden korábbinál strapabíróbbak és akár 10 ezernyi csatlakoztatást is minden további nélkül elviselnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek