Connect with us

Munka közben is első a szex?

Kütyük

Munka közben is első a szex?

“Munkában” az ősi ösztönök.

„Minden cégvezető sejti, az alkalmazottak tudják, még sincs róla elégszer szó.” – mondta Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója – „A munkahelyi, magáncélból folytatott internetezés komoly károkat okoz. A Panda Security ügyfeleinek adatait elemezve kiderül, hogy a leggyakrabban hírportálokat és vásárlással kapcsolatos oldalakat látogatnak az emberek, de a szexoldalak is előkelő helyen állnak.”

A Panda tapasztalatait a Websense közelmúltban kiadott felmérése is alátámasztja. Az adatokból kiderül: sok cégvezető nem foglalkozik az így kiesett munkaidővel, pedig konkrét számokban kifejezve a veszteség meglehetősen komoly. „Napi mindössze 10 perc magáncélú internetezéssel számolva, 168 órás munkahónapot és 300 ezer forintos bruttó átlagbért figyelembe véve, egy százfős cégnél havi 625 ezer forint a veszteség. Ez éves szinten 7,5 millió forint! Ráadásul az igazi biztonsági kockázat a már említett kétes tartalmú weboldalakban rejlik, hiszen a digitális károkozók nagy része innen érkezik a felhasználók gépére.” – ecsetelte Sándor Zsolt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

TAG-Heuer-Carrera-Calibre-16-Chronograph-2019-Model-Updated-design-3

SmartWatch

Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

2019. szeptember 15. vasárnap
Honor Band 5_all_colours_1_web

Kütyük

Magyarországra is megérkezik a Honor Band 5

2019. szeptember 14. szombat
men's  watch, Men's Accessories, beautiful stylish watches

SmartWatch

Prémium okosórához prémium szíj dukál!

2019. szeptember 13. péntek
2019 OLED TV NVIDIA G-SYNC_1

Smart-TV

NVIDIA G-SYNC támogatást kapnak az LG 2019-es OLED televíziói

2019. szeptember 12. csütörtök
iphone11-5

SmartPhone

Ilyenek lettek és ennyibe fognak kerülni az új iPhone-ok

2019. szeptember 12. csütörtök

Dotkom