Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kattints rá, Nagyi!

Kütyük

Kattints rá, Nagyi!

Az idősebbek is érdeklődnek az Internet iránt.

Az idei második tanulmányi félévben is tovább folytatódik a kifejezetten nyugdíjasoknak szóló „Kattints rá, Nagyi!” internet-oktatási program. A UPC Magyarország támogatásával immár egy éve országossá bővült képzési hálózatban zajló tanfolyamot elvégzett szenior tanulók száma a 2007-es év végére már kétezerre emelkedik. Az idén ugyanis várhatóan megduplázódik a kibővült képzés első ötévi összesített ezres tanulószáma. Sok internetezni vágyó ezüstkorú érdeklődő azonban még így is várólistára kényszerül.

Magyarországon különösen nagy a veszélye annak, hogy az időskorúak az elektronikus kommunikáció ismeretinek hiányában elszakadnak a társadalomtól. Az Eurostat felmérése szerint a hazai 55 és 74 év közöttiek 84 százaléka semmilyen számítógépes ismerettel nem rendelkezik, míg az európai átlag ennél lényegesen kevesebb, 65 százalék. Miközben a fiatalok ma már a közoktatásban elsajátíthatják ezt a tudást, az időseknek szinte semmilyen intézményi lehetőségük nincs a szükséges infokommunikációs készségek megszerzésére. Pedig az internet előnyei nagymértékben segíthetik különösen ezt a csoportot az ismerősökkel való kapcsolattartásban, az egészségügyi szolgáltatásokban, a mindennapi ügyintézésben és az elszigeteltség érzésének leküzdésében.

A Budapesti Művelődési Központ által kidolgozott és 2002-ben a fővárosban elindított, majd 2006-tól a UPC támogatásával országos képzési hálózatba is kihelyezett „Kattints rá, Nagyi!” program résztvevői gyakorlatorientált, kiscsoportos képzés keretében sajátíthatják el az elektronikus írástudás alapjait, az internetezés és az elektronikus levelezés fortélyait. A harmadik életkorban lévő tanulók jelképes ezer forintos díj mellett huszonöt órás, kiscsoportos tanfolyamon ismerkedhetnek meg az infokommunikációs eszközök, a számítógép, az internet, az internetes keresők használatával, az új típusú ismeretszerzés és kapcsolattartás lehetőségeivel.

A korosztályi csoportok megfelelően lassú tempóban, gyakori ismétléssel, nyomtatott tanulói jegyzet segítségével, az egyes lépések jegyzetelésével dolgozzák fel és gyakorolják be az új ismereteket. Minden tanuló saját internetes számítógépen tanul, általában tízfős csoportban, egy oktatóval. A felnőttoktatási törvény előírásainak megfelelő képzést játékos vizsga zárja le, melyet oklevél átadása követ.

A nyugdíjas korúak számára hirdetett alapfokú internet-oktatási tanfolyamok jelenleg a fővárosban Újbudán, Budaörsön, Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Gyöngyösön, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérvárott, Szombathelyen és Veszprémben, a helyi közművelődési intézményekben érhetők el.

Folytassa, Nagyi!
A “Kattints rá, Nagyi!” tanfolyamokat végzett idős tanulók számára a Budapesti Művelődési Központban klubfoglalkozásokat tartanak. A foglalkozások keretében a felmerült problémákat szakértő segítségével átbeszélik, valamint lehetőség nyílik a tananyag közös gyakorlására. A klubfoglalkozás a hasonló érdeklődésű szenior tanulók találkozóhelyeként is funkciónál.
„Folytassa, Nagyi!” néven évente országos találkozót rendeznek a témakör iránt érdeklődő idős tanulók, oktatók és szervezők részére.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés