Connect with us

technokrata

DivX-es, 5 megapixeles, érintőkijelzős mobil – LG KU990

Kütyük

DivX-es, 5 megapixeles, érintőkijelzős mobil – LG KU990

Az LG új mobilja számára a DivX videók lejátszása sem okoz különösebb nehézséget.

Az LG és a DivX munkatársai bejelentették, hogy a nemrégiben bemutatott LG KU990, vagy más néven Viewty hivatalosan is megkapta a ˝DivX Certified˝ minősítést. Emlékezetes, hogy a világon elsőként idén áprilisban a Samsung kétarcú F500-as készüléke kapott ilyen minősítést. Ennek a telefonnak a tesztje a lentebbi linken olvasható.


Az LG KU990 leginkább a közelmúltban debütált első Prada mobiltelefonhoz, az LG KE850-hez hasonlítható, azonban lényeges eltérés, hogy az újdonság szolgáltatási köre jelentősen szélesebb. Ahogy azt már megszokhattuk, az iPhone designt kapott telefonról ezúttal is hiányzik a hagyományos billentyűzet. A nagyméretű kijelző alatt csak néhány fontosabb kezelőszerv található, az adatbevitelről pedig az LCD érintésérzékeny funkciója gondoskodik.

A TFT technológiájú display egyébiránt nem sokat változott az előd óta: a panel 3 colos képátlón 400×240 képpontot, illetve 262 ezer színárnyalatot képes felvonultatni. A hátfalba integrált, xenon-vakus digitális fényképezőgép modult azonban alaposan átdolgozták, lévén, hogy a KE850-es 2 megapixeles kamerája átadta a helyét egy vadonatúj, nem kevesebb mint 5 megapixeles felbontású fényképezőgépnek. A maximális videófelbontás egyébként 640×480 pixel, 30 képkocka/másodperces sebesség mellett. A kamera optikája Schneider-Kreuznach gyártmányú.

A belső memória kapacitása 130 MB, az oldalsó bővítőslotba pedig maximum 2 GB-os, microSD (TransFlash) szabványú miniatűr memóriakártyákat lehet begyömöszölni. Az LG KU990 kapcsán említést érdemel még a Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilitás, az UMTS és HSDPA adatátvitel, a fejlett MP3 zenelejátszó funkció, illetve a sztereó FM rádió.

A 103,5×54,4×14,8 milliméter méretű és 112 gramm tömegű LG KU990 kereskedelmi forgalmazása várhatóan idén októberben kezdődik majd meg.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek