Connect with us

Hirdetés

technokrata

Motorola ROKR E8: zenés pengemobil

Kütyük

Motorola ROKR E8: zenés pengemobil

Van szerencsénk bemutatni Olvasóinknak a legfrissebb Motorola zenemobilt!

Először két hete írtunk a Motorola ROKR E8 típusjelzésű készülékről, melyről most már részletes specifikációkkal és vadonatúj fotókkal szolgálhatunk Olvasóinknak.

A candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású mobiltelefon 115 milliméter hosszú, 53 milliméter széles és mindössze 10,6 milliméter vastag. A kereken 100 gramm tömegű készülék érdekessége, hogy billentyűzete teljes egészében erő-visszacsatolásos érintőgombokból áll, melyek mindegyikén egy kis kitüremkedés jelzi, hogy körülbelül merre járnak az ujjaink SMS-gépelés közben.

A Motorola ROKR E8-ba nem kevesebb mint 2 GB belső memóriát szerelnek, ami ráadásul még bővíthető is, természetesen miniatűr microSD (TransFlash) memóriakártyák segítségével (maximum 4 GB). A Java/Linux platformra építkező újdonság hátlapjában egy 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont) kamera teljesít szolgálatot, melyből sajnos kimaradt az autofókusz funkció és a LED-segédfény.

Végül, de nem utolsó sorban, említést érdemel még a felső élen elhelyezett, 3,5 milliméteres szabványos audio csatlakozó aljzat, a miniUSB interfész, az Omega Wheel névre keresztelt spéci navigomb, illetve a QVGA (320×240 pixel) felbontású és 262 ezer színárnyalatú, 2 colos képátlójú TFT kijelző.

A Motorola ROKR E8 várhatóan novemberben jelenik meg a kereskedelmi forgalomban. A GPRS és EDGE kompatibilis telefon kezdőára 280 euró, vagyis mintegy 70 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés