Connect with us

Hirdetés

technokrata

Halláskárosodást okozhat a mobilozás!

Kütyük

Halláskárosodást okozhat a mobilozás!

Itt a legújabb tanulmány, a mobilok élettani hatásaival kapcsolatban…

…melyből kiderül, hogy a mobiltelefonok károsak lehetnek az egészségre, de nem olyan módon, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Egy indiai kutatóintézet munkatársai arra világítottak rá, hogy a mobil készülékek talán nem is annyira az általuk kibocsátott elektromágneses sugárzás, hanem a hangszóróik által generált túl nagy hangerő révén ártalmasak az emberi egészségre.

˝Vizsgálataink szerint az embereknek az a füle, melyhez általában oda szokták tartani a mobiltelefont, sokkal jelentősebb halláskárosodát szenved el, mint a másik hallószervük. Az esetleges fülzúgás és a furcsa zajok észlelése olyan jeleknek számítanak, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni˝ – nyilatkozta a mintegy tizennyolc hónapos kutatási projekt vezetője.

A kutatásban száz, 18 és 45 év közötti életkorú tesztszemély vett részt, akik GSM szabványú mobiltelefonokat használtak. Az eredmények azt mutatták, hogy a halláskárosodás veszélye leginkább azokat fenyegeti, akik naponta több mint fél órát mobiloznak, és beszélgetőpartnereik magas frekvenciájú beszédhangon társalognak velük. A kutatást a közeljövőben egyébként tovább kívánják folytatni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés