Connect with us

technokrata

Videó: érintőkijelzős Nokia csúcsmobil – iPhone módra

Kütyük

Videó: érintőkijelzős Nokia csúcsmobil – iPhone módra

A Nokia a jelek szerint megirigyelte az Apple első mobiljának a sikerét.

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a piacvezető finn gyártó tegnap Londonban tartotta meg Go Play nevezetű rendezvényét, melyen nem csak vadonatúj mobiltelefonok mutatkoztak be, hanem ezenkívül a Nokia a közeljövőt illető terveit is felfedte.

Az előadások közben levetítettek egy videót, melyen egy az Apple-féle iPhone-ra megszólalásig hasonlító, újgenerációs Nokia mobiltelefon volt látható. Ez az egyelőre ismeretlen típusjelzésű és vélhetően még csak koncepcióterv szintjén létező készülék az iPhone-hoz hasonló módon nem rendelkezik hagyományos nyomógombos billentyűzettel: a telefon szinte teljes felületét egy nagyméretű érintőkijelző uralja. Ahogy az a videón látható, a telefon automatikusan változtatja a kijelző orientációját, még pedig annak megfelelően, hogy függőlegesen, avagy vízszintesen tartjuk a készüléket. Ez oly módon lehetséges, hogy a telefonba többek közt egy mozgásérzékelő is került.

A Nokia munkatársai a Go Play rendezvényen egyébként megerősítették azon korábbi információkat, melyek szerint a cég jövőre vadonatúj, érintőkijelzős S60 okostelefonokkal fog megjelenni a piacon.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az Apple vajon mit szólt, amikor meglátta a Nokia ezen videófelvételét. Mint ismeretes, az Apple idén januárban jelentette be az iPhone-t, mely az USA-ban június végén debütált a kereskedelmi forgalomban, 4, illetve 8 GB-os változatokban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd