Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft: a nap, amikor mindenki kalózzá vált

Kütyük

Microsoft: a nap, amikor mindenki kalózzá vált

Korlátozott operációs rendszerek a Microsoft hibájából.

Komoly erőforrásokat fordít a Microsoft arra, hogy Windows XP-je és Vistája esetében visszaszorítsa a programokkal való kalózkodást. Ezt – többek között – a szoftverhitelesítés révén igyekszik elérni. A Windows XP SP2-nél bevezetett módszer tulajdonképpen nem szól másról, minthogy az eredeti példány termékkulcsának beírását követően a PC-nek még össze is kell kapcsolódni Redmond egyik szerverével, amely egy rövid ellenőrzés után megadja a hitelesítőkódot (ha valóban legális példánnyal rendelkezik a felhasználó). Ez persze kikerülhető, telefonos aktiválás választásával.

A múlt szombaton rövid időre azonban légy került az automatizált levesbe. Történt ugyanis, hogy a Windows Genuine Advantage szerverek – egyelőre tisztázatlan ok(ok)ból – lehaltak, és ebből következően nem voltak képesek ellátni hitelesítő feladatukat. A Microsoft terméktámogatási részlege azt az információt közölte az érdeklődőkkel, hogy a probléma akár pár napig is eltarthat, az érintettek próbálják hétfőn vagy kedden újra a hitelesítést.

Időközben azonban sikerült rájönni a hiba okára, és ki is javították a redmondiak, így a WGA-ellenőrzés újfent zavartalanul üzemel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés