Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szuper-olcsó új Nokia mobilok: heten, mint a gonoszok

Kütyük

Szuper-olcsó új Nokia mobilok: heten, mint a gonoszok

A Nokia komoly offenzívába kezd az olcsó mobiltelefonok piacán.

A piacvezető gyártó azt tervezi, hogy az évtized végéig mintegy 2 milliárd új felhasználóval bővíti a mobilt használók egyre népesebb táborát, még pedig elsősorban olyan országokban, mint Brazília, India, Kína, de ezenkívül a fejlődő afrikai országokról sem szabad megfeledkezni. A Nokia jelenleg világszerte kilenc tervező stúdiót üzemeltet, melyek közül nemrég nyílt egy Indiában, egy pedig Kínában. A vállalat vezetői szerint ily módon lehetőség nyílik arra, hogy minden egyes piacra a helyi igényeknek megfelelő új készülékeket tudjanak kifejleszteni.

Antti Kujala, a Nokia finnországi tervező-központjának a vezetője a napokban azt nyilatkozta, hogy szeptember végén egyszerre hét új Nokia mobiltelefon fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban. Emlékezetes, hogy a Nokia május elején hét vadonatúj low-end készüléket jelentett be, melyekről akkor azt állították a cég képviselői, hogy még a második negyedévben elérhetők lesznek a piacon. Nos, ezek az új modellek némileg késnek, de a jelek szerint a jövő hónap végétől ténylegesen megvásárolhatóak lesznek.

Hogy pontosan melyek ezek a széles rétegek számára elérhető, kedvező árú modellek? Egész pontosan a következők: Nokia 1200, Nokia 1208, Nokia 1650, Nokia 2505, Nokia 2630, Nokia 2660, Nokia 2760. Ezek közül egyébként a legolcsóbb (monokróm kijelzős) modell 35 euróba (9 ezer forint), a legdrágább (színes LCD-s, kamerás) változat pedig 90 euróba (23 ezer forint) kerül.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés