Connect with us

technokrata

Mennyire megbízhatók a szoftverletöltő oldalak?

Kütyük

Mennyire megbízhatók a szoftverletöltő oldalak?

Egy magánkutatás szerint hajlamosak hazudni.

Az olyan letöltőoldalak, mint a Terminal Download, számos hasznos, érdekes vagy fontos szoftver legfrissebb verzióját gyűjtik egy csokorba. Megkönnyítik az internetezők életét azzal, hogy nem kell nekik külön-külön „összevadászni” a szoftvereket – ezeket egy helyen találhatja meg az érdeklődő. A legtöbb site-on lehet szavazni is arról, hogy a látogatók mennyire tartják jónak az adott alkalmazást – nemrég azonban kiderült, hogy ezek az értékelések nem (mindig) megbízhatók.

Egy brit szoftverfejlesztő, Andy Brice már régóta gondolkozott azon, hogy letesztelje ezeket a szolgáltatásokat. Nemrég aztán tett is követte az elhatározást. Készített egy sima szöveges állományt, amiben azt írta le, hogy: „Ez a program semmit sem csinál”, néhányszor egymás után. Aztán átnevezte a file-t, ami így .exe kiterjesztést kapott – ezt az állományt 1033 letöltő site számára küldte el. Emellett készített és továbbított egy screenshotot is, melyben tisztán látszik, hogy a „szoftver” gyakorlatilag semmire sem használható (nem is volt futásképes).

Brice működésképtelen „programja” 218 website-on jelent meg, némelyiken pedig még valamilyen díjazást, kiemelést is kapott. Körülbelül a letöltősite-ok 7 százaléka értesítette arról a férfit, hogy az „alkalmazás” valamilyen elismerésben részesült (volt például, ahol azzal emelték ki, hogy nem tartalmaz se reklámot, se kémprogramot, se vírust – az nem tűnt fel az értékelőnek, hogy mást sem). Ugyanakkor 421 website visszautasította a megjelenítést, igaz, hogy nagy részük valószínűleg azért, mert Brice segédprogramként (tool) minősítette a „szoftvert”, amivel ezen site-ok zöme nem foglalkozott. Szolgáltatások tucatjai pedig még nem jeleztek vissza, hogy mi lesz a kóder által beküldött „program” sorsa.

A Terminal Download adatbázisa természetesen nem tartozik bele ebbe a körbe: a site-ra felkerülő szoftverek mindig vírusellenőrzésen esnek át, az értékelést pedig maguk az olvasók végzik. A legfrissebb hasznos programok erre találhatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd