Connect with us

technokrata

Élőfotók a módosított Nokia N95-ről!

Kütyük

Élőfotók a módosított Nokia N95-ről!

Most már néhány élőfotó is elérhető a némileg átalakított csúcs-Nokiáról.

Ahogy arról néhány napja beszámoltunk, a finnek némileg csiszoltak a népszerű multimédiás mobilon, mely készülék új változatáról most néhány fotót is be tudunk mutatni – hála Darla Macknek. Az alábbi felvételeken az N95 új verziója látható, melyet a Nokia kifejezetten az amerikai piacra szán. Az N95-öt sok mindenért lehet szeretni, de az akkumulátora miatt vélhetően kevesen zengnek ódákat a fejlesztőknek. Nos, a jelek szerint az amerikai változatba nem ugyanaz az akksi kerül, mint az európai verzióba.

Míg ez utóbbiban egy 950 mAh kapacitású, BL-5F típusjelzésű akkumulátor teljesít szolgálatot, addig az USA modellben már egy 1.200 mAh kapacitású, BL-6F típusú akksi található. A fekete és barna kivitelben készülő újdonságnak egyébként csak 5 grammal nagyobb a tömege (125 gramm) az európai változaténál, alapcsomagjában pedig egy 1 GB-os microSD memóriakártyát lelhetünk fel.

A digitális fényképezőgép modul kapcsán megváltoztatták a LED-vaku helyét és a lencsevédőt eltávolították, és amennyiben hihetünk a pletykáknak, az integrált memória kapacitása is megnövekedett. Végül, de nem utolsó sorban említést érdemelnek a némileg áttervezett dedikált zenegombok is.

Kíváncsian várjuk, hogy ezek a változások esetlegesen mikor jelennek majd meg az európai Nokia N95-ös telefonokon…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd