Connect with us

technokrata

Brutál okostelefon: GPS, HSDPA, Wi-Fi…

Kütyük

Brutál okostelefon: GPS, HSDPA, Wi-Fi…

Az Asus hamarosan egy igazi ˝mindent bele˝ készülékkel fog előrukkolni.

Előzetes információink szerint a tajvani székhelyű gyártó valamikor a közeljövőben egy vadonatúj, P-sorozatú okostelefont fog bemutatni. Ennek az újdonságnak a pontos típusjelzése egyelőre ismeretlen, azt viszont már most is tudni lehet róla, hogy clamshell, vagyis hagyományos kialakítással rendelkezik, kijelzője alatt pedig egy standard mobil billentyűzet teljesít szolgálatot.

A négynormás (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett készülék a mai elvárásoknak megfelelően GPRS, EDGE és UMTS hálózatokban is használható, ezenfelül pedig még 3,6 Mbit/s-os HSDPA is került bele, vagyis egyetlen rossz szavunk sem lehet.

A természetesen Windows Mobile 6 operációs rendszerű masinában egy 520 MHz-es órajelen ketyegő Intel PXA mikroprocesszor teljesít szolgálatot, mely egyrészt 128 MB RAM, másrészt 256 MB ROM memória társaságát élvezi.

Ezzel a telefonnal nehéz lesz eltévedni, ugyanis többek közt egy SiRFstar III GPS-vevő is helyet kapott benne, és akkor a hátfalba szerelt 3,2 megapixeles kameráról, illetve a sztereó FM rádióról még nem is tettünk említést. A Wi-Fi (802.11b/g) és a Bluetooth 2.0 már csak hab a tortán, és ha még az integrált TMC vevőről szóló pletykák is igaznak bizonyulnak…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek