Connect with us

technokrata

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

Kütyük

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

Lássuk, hogy az első nyári hónapban mire jutott egymással a három hazai mobil operátor az előfizetőkért folytatott versengésben!

2007 júniusában a három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 77 ezerrel 10 millió 226 ezerre nőtt, így hazánkban száz lakosra 101,7 előfizetés jutott a hónap végén – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.

Júniusban az előfizetői szám – azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM-kártyák száma – alapján a Pannon részesedése a májusi 34,53 százalékról 34,66 százalékra, a Vodafone piaci része 21,14 százalékról 21,16 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile részesedése az előző havi 44,33 százalékról 44,17 százalékra csökkent.

A forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma júniusban 9 millió 465 ezer volt, ami 51 ezres gyarapodást jelent.

A forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján az év első felének végén a Pannon piaci része a májusi 33,83 százalékról 33,78 százalékra, a T-Mobile piaci részesedése pedig 44,77 százalékról 44,71 százalékra csökkent. A Vodafone részesedése ugyanakkor 21,41 százalékról 21,51 százalékra emelkedett.

2007 első félévében a három szolgáltató ügyfeleinek száma több mint 260 ezerrel, a 100 főre jutó előfizetések száma pedig 1,7 százalékponttal nőtt. A forgalmazásban résztvevők száma ugyanekkor 106 ezerrel emelkedett.

A három mobil-szolgáltató ügyfelei idén júniusban 4.913 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május elseje óta igénybe vehető számhordozás összesen 167.614 mobilszámot érintett.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek