Connect with us

technokrata

Halálos SMS: 4 év börtönt kapott a tinédzser

Kütyük

Halálos SMS: 4 év börtönt kapott a tinédzser

Vannak akik szinte semmilyen körülmények között sem képesek abbahagyni az SMS-ezést.

Az Egyesült Királyságban a tizenkilenc esztendős Rachel Begg úgy okozott halálos közúti balesetet, hogy közben mobiltelefonján üzeneteket írt és olvasott. A banki alkalmazottként dolgozó tinédzser hátulról belehajtott a hatvannégy esztendős Maureen Waites autójába, mely jármű ezt követően lesodródott az útról és egy korlátnak ütközött – olvasható a The Times-ban.

A baleset okozója enyhe nyaksérüléssel megúszta a történteket, az idősebb hölgy azonban még a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A nyomozók kiderítették, hogy Rachel Begg az ütközés előtti negyedórában több SMS-t fogadott és küldött, ezenkívül pedig telefonos hívásokat is lebonyolított a kormány mögött ülve.

Az ügyben eljáró bíró végülis úgy döntött, hogy négyéves börtönbüntetést ró ki a vádlottra, aki egyébként az ítélethirdetés közben hangosan sírni kezdett. A bíró felhívta a figyelmet arra, hogy SMS-ezni már alaphelyzetben is veszélyes vezetés közben, de ebben a konkrét esetben tovább fokozta a veszélyt, hogy a baleset éjszaka történt, ráadásul még az eső esett is. A baleset pillanatában a tinédzser egyébként mintegy 100 kilométer/órás sebességgel haladt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek