Connect with us

Hirdetés

technokrata

Börtön várhat az olcsó MP3-ak terjesztőjére

Kütyük

Börtön várhat az olcsó MP3-ak terjesztőjére

A jogvédők bosszúra szomjaznak.

Az orosz illetőségű Allofmp3.com site-tal kapcsolatos eseményekről már számos alkalommal beszámoltunk (bővebben itt). Amint arról nemrég írtunk, a jogvédőknek végül sikerült bezáratni a boltot, vagyis az olcsó MP3-ak letöltési lehetőségének (egy időre) vége szakadt. Denis Kvaszov, a szolgáltatás korábbi tulajdonosa nem sokkal ezután azt nyilatkozta, hogy most komoly szerzői jogi perrel kell szembenéznie – a vád szeretné elérni a bíróságnál, hogy három évnyi szabadságvesztésre és 590 ezer dollárnyi kártérítésre kötelezzék a férfit. Ezt az összeget az EMI, a Warner és a Universal kiadók számlájára kellene utalnia, ha elítélik.

Miért zavarta a jogvédőket a site megléte, mikor az pénzt kért a letöltésekért, és az orosz törvényekhez igazodóan be is fizette a jogdíjakat az állami kasszába? Nos, azért, mert egy kiskapu kihasználásával egy nagyságrenddel kevesebb összeget szolgáltatott be, igaz, legalább ugyanilyen mértékben voltak olcsóbbak a dalok, a nemzetközi szolgáltatásoknál kialakult viszonyokhoz képest. Az Allofmp3.com-on ugyanis nem zeneszámok, hanem letöltött megabyte-ok után kellett fizetni, így jóval kedvezőbb árfekvést tudott biztosítani az érdeklődőknek.

A site megléte még egy visszafogott kereskedelmi háborút is kirobbantott az Egyesült Államok és Oroszország között. Ez utóbbi ugyanis már évek óta csatlakozni szeretne a WTO-hoz, vagyis a Világkereskedelmi Szervezethez. Az USA azonban arra (is) hivatkozva tartotta sakkban a szláv államot, hogy ez utóbbi eltűri a nyilvánvaló jogsértést az ország területén üzemelő szolgáltatástól. Gretchen Hamel, az észak-amerikai ország kereskedelmi képviseletében korábban komoly tárgyalásokat folytatott az Allofmp3.com ellenében, és tulajdonképpen ezek a tárgyalások vezettek a webhely megszűnéséhez.

Mindazonáltal nem maradtak olcsó MP3-ak nélkül az internetezők – az Allofmp3.com bezáratása után alig néhány nappal Mp3sparks.com néven indult útnak egy nagyon hasonló szolgáltatás. Habár tényszerűen nem jelenthető ki, de több mint valószínű, hogy emögött is ugyanúgy Kvaszov áll.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés