Connect with us

technokrata

Az Internet-szolgáltatónak kell tiltania a file-cserét?

Kütyük

Az Internet-szolgáltatónak kell tiltania a file-cserét?

Veszélyes precedenst teremthet egy nemrég született döntés.

Az eset még 2004-ben kezdődött: ekkor döntött úgy a SABAM (Belga Írók, Zeneszerzők és Kiadók Szövetsége), hogy fellép a korábban Tiscali néven ismert Scarlet Internet-szolgáltatóval szemben. Az ISP a harmadik legnagyobb a nyugat-európai országban, és azért került a jogtulajdonosok célkeresztjébe, mert hálózatán (ahogy bármelyik másik szolgáltató hálózatán is) nagymennyiségű jogvédett tartalmakat továbbítottak a felhasználók, P2P módszerrel. A SABAM-nak még abban az évben sikerült elérnie egy ideiglenes határozatot a Tiscalival szemben, ami oda vezetett, hogy a bíróság szakértőt rendelt ki az ügyhöz. Ez utóbbi tizenegy javaslatot tett az ISP számára a P2P anyagok felismerésére – többek között a már általunk is többször említett Audible Magic szűrőszoftverét.

Az elmúlt közel három év ennek a helyzetnek az elemzésével telt el, és a múlt héten végül ítélet született. Eszerint a bíró elfogadta, hogy a fenti technikák hatékonyak és alkalmazhatóak lehetnek, ezért elrendelte, hogy az Internet-szolgáltatónak alkalmaznia kell belőlük annyit, hogy azzal eleget tegyen a jogtulajdonosok igényének, vagyis ki tudja szűrni vele a jogsértő anyagokat. Túl szűkre azonban nem szabta a határidőt az átállásra: a bíróság hat hónapot adott az Internet-szolgáltatónak arra, hogy végrehajtsa a bevezetést. Mindezt úgy kell megvalósítania az ISP-nek, hogy az pusztán technikai és automatizált módon működjön – azt a jogvédő szervezet is el akarja kerülni, hogy humán erőforrást is alkalmaznia kelljen a szűrésre a Tiscalinak.

Az Internet-szolgáltató az eltelt idő alatt hiába hivatkozott arra, hogy a rendelkezés ellentétes hálózatára vonatkozó szabályzatával, és hiába védekezett a telefonos hálózatok védelmére létrehozott jogi kapaszkodókkal, mindez nem hatotta meg a bíróságot. Ráadásul időközben az a megállapítás is idejét múlta, hogy a szűrés és mintafelismerés nagyon erőforrásigényes – az elmúlt három évben sokat fejlődött ennek mind a szoftveres, mind a hardveres összetevője.

Természetesen az IPFI, a nemzetközi jogvédő szervezet üdvözölte a döntést, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a szolgáltatót. Beismerjük vagy sem, a tényen nem változtat, hogy ma az internetes adatforgalom kétharmadát a warez anyagok terjesztése teszi ki – webböngészésre és VoIP-re sokkal kisebb sávszélesség is elég (lenne), az IPTV pedig még nem terjedt el annyira. Ha a Tiscali kénytelen bevezetni a szűrőrendszert, akkor a felhasználói rohamtempóban hagyhatják ott a céget, ami végülis csődhöz vezethet. Másrészt elindulhat egy másik folyamat is: a P2P adatforgalom titkosítása, vagyis szűrhetetlenné tétele.

Bárhogyan is alakuljon, a jogvédők mindenképp vesztenek. A döntéssel egyrészt felidegesítik azokat, akik csak egyszerű dalletöltésre vágynak, másrészt nem fognak több albumot vásárolni a boltban. Az évtizedek óta berozsdásodott kiadói rendszer végső agóniája nem múlhat el anélkül, hogy néhány (millió) felhasználóba ne rúgna bele még néhányat. Pedig sok választás már nem maradt, hiszen az emberek megízlelték a választás szabadságát: a terjesztési módszereknek vagy át kell alakulniuk, vagy megölik a zenét.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek