Connect with us

Hirdetés

technokrata

Töltsd le tőlünk a filmeket, hogy aztán beperelhessünk

Kütyük

Töltsd le tőlünk a filmeket, hogy aztán beperelhessünk

A filmipar már maga terjeszti a jogvédett tartalmakat, hogy az azt letöltőkre aztán azonnal lecsaphasson.

Az Egyesült Államokban már nagy hagyománya van az illegális zene- és filmletöltést végző internetezők beperelésének. Az RIAA, az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége kezdte a felhasználók megfélemlítését, majd egy évvel később az MPAA, az Amerikai Mozgókép Szövetség is jogi eljárássorozatot indított. Egészen napjainkig úgy vadászták le az internetezőket, hogy olyan site-okon, szolgáltatásokon kutakodtak, amelyekről tudták vagy tudni vélték, hogy a jogtulajdonosok engedélye nélkül működnek. Nemrég azonban már egy „csali weblapot” is készítettek, hogy ezzel még több filmrajongót tudjanak a bíróságra citálni.

Mediadefender névre hallgat az a vállalat, mely nemrég útjára bocsátotta MiiVi website-ját. Teljes filmek letöltésével kecsegteti az internetezőket, valamint olyan új programok elérhetőségével, amelyekkel gyorsan és könnyen lehet a mozgófilmes alkotásokat beszerezni. A Mediadefender azonban profilját tekintve egy antikalóz vállalkozás, olyan technológiák fejlesztésével foglakozik, melyeket a tartalomvédelem során vethetnek be az érintettek.

A regisztrációs adatbázis szerint március 11-én regisztrálták a website-ot; az azóta eltelt időszak alatt pedig bizonyára többen is bedőltek a csalogató reklámoknak – hogy mennyien, azt nem lehet tudni. Ami viszont biztos, hogy a vállalkozást az MPAA szponzorálta; legalábbis a Mediadefender számlájára többször is érkezett átutalás a filmes jogok védelmét ellátó szervezettől. Érdekes, hogy az eset kipattanása után pár nappal a mozgókép szövetség igyekezett cáfolni, hogy magához a MiiVii site-hoz köze lenne.

Egyelőre még nem számoltak be a szolgáltatást kipróbáló internetezők arról, hogy milyen retorzió érte őket például a 745 MB-os Batman Returns film xvides változatának letöltéséért. Ha eddig nem is kaptak semmilyen értesítőt, szinte biztos, hogy hamarosan több ezer dollárjuk bánhatja a korábbi döntést – felszólító levelek, peren kívüli megállapodásra szóló üzenetek garmadájával kell szembenéznie annak, aki a jogvédőkkel nem a bíróságon akar egyezkedni.

Érdekes, hogy ezt az USA-ban még akkor sem feltétlenül lehet elkerülni, ha az ember még a PC-t is alig tudja bekapcsolni. Erre bizonyíték annak a nagymamának az esete, amiről nemrég írtunk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés