Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legvékonyabb mobilja: piacon a Samsung U100

Kütyük

A világ legvékonyabb mobilja: piacon a Samsung U100

A Samsung megkezdi világrekord vékonyságú telefonjának kereskedelmi forgalmazását.

Mint ismeretes, a világ eddigi legvékonyabb telefonját úgy hívták, hogy Samsung SGH-X820, vagy más néven Samsung Ultra Edition 6.9. Ezt a címet most már egy másik Samsung modell birtokolja, még pedig egész konkrétan a Samsung Ultra Edition 5.9 (U100). Az újdonság típusjelzéséből könnyen kikövetkeztethető, hogy ezúttal mindössze 5,9 milliméteres vastagságról beszélhetünk! A hivatalosan a februári barcelonai 3GSM Világ Kongresszuson bejelentett, 66 grammos készülék 105,5 milliméter hosszú és 50 milliméter széles, vagyis némileg a hossza is csökkent.

Az 1,9 colos képátlójú TFT kijelző 262 ezer színárnyalatú és 220×176 képpontos felbontású. Míg az elődmodellben egy 2 megapixeles felbontású digitális fényképezőgép volt, addig a Samsung Ultra Edition 5.9 segítségével immár akár 3 megapixeles fényképek is készíthetők. A videófelvevős kamera mellett említést érdemel továbbá a 70 MB kapacitású belső memória, illetve a Bluetooth (A2DP) vezeték nélküli adatátvitel.

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) Samsung újdonság GPRS és EDGE kompatibilis, vagyis az UMTS és HSDPA egyelőre még hiányzik belőle. A TV-kimenetes, USB 2.0 kompatibilis Samsung Ultra Edition 5.9 kezdőára 80 ezer forint körül alakul.

Az Ultra Edition II sorozatú Samsung modellekben elhelyezett folyadékkristályos kijelző modulok vastagsága 1,9 milliméter. A Samsungnál azonban szakadatlanul folynak a fejlesztések, így a közeljövőben debütáló Ultra Edition III termékcsalád tagjaiba várhatóan már 1,2 milliméter vastag LCD-ket fognak szerelni. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a Samsung következő ultra-vékony, candybar, vagyis hagyományos kialakítású telefonja már csak alig 4,7 milliméter vastag lesz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés