Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tarolnak a Symbian okostelefonok

Kütyük

Tarolnak a Symbian okostelefonok

A Symbian okostelefonok továbbra is igen kelendőek.

A szoftvercég a napokban tette közzé első negyedéves jelentését, melyből többek közt kiderül, hogy az idei esztendő első három hónapjában mintegy 15,9 millió Symbian smartphone talált gazdára világszerte. Ez egész pontosan 35,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi hasonló adatokhoz képest: 2006 első negyedévében még csak 11,7 millió Symbian készüléket adtak el globálisan.

2007 első negyedévében egyébként 14 vadonatúj Symbian modell szállítása kezdődött meg, és ezek közül 12 volt harmadik generációs (UMTS) készülék. Ugyanezen időszakban számos olyan új Symbian telefont jelentettek be a gyártók, melyek az első negyedévben még nem jelentek meg a piacon. Ilyen többek közt például a Nokia 6110 Navigator, a Nokia 5700 Xpress Music, a Nokia E90, vagy a Motorola RIZR Z8. A negyedév végén egész pontosan 7.478 volt Symbian alkalmazás volt jelen a kereskedelmi forgalomban, vagyis elmondható, hogy az elmúlt 12 hónapban mintegy 58 százalékkal növekedett ez a piaci szegmens.

Emlékezetes, hogy a Symbian munkatársai március végén jelentették be a népszerű mobil operációs rendszer legújabb kiadását, a Symbian OS v9.5-öt, mely lefelé kompatibilis az összes, 9-es verziószámot viselő korábbi operációs rendszerrel. Olvasóinkban felmerülhet a kérdés, hogy mi történt a Symbian OS 9.4-gyel, hiszen a legutóbb megjelent Symbian még 9.3-as verziójú volt. Nos a fejlesztők elmondták, hogy tulajdonképpen elkészült egy 9.4-es változat is, azt azonban a felhasználók és a fejlesztők számára egyaránt marginális változások miatt nem jelentették be hivatalosan.

A 9.5-ös szoftver jelentős sebességnövekedést hoz, melyet a felhasználók a hétköznapi gyakorlatban nagyon is megtapasztalhatnak majd. Az új szoftver ezenkívül minden korábbinál kevesebb memóriát és processzoridőt használ, valamint jelentős mértékben képes a készülékek fogyasztásának csökkentésére.

A Symbian OS 9.5 rengeteg új multimédia funkciót kapott, melynek köszönhetően az erre az új verzióra épülő mobiltelefonok gyakorlatilag már minden olyan kamera funkciót magukénak tudhatnak, mint amivel egy hagyományos digitális fényképezőgép rendelkezik. Ilyen például a villámgyors autofókusz, a vörösszem-hatás csökkentés, a panorámafelvétel üzemmód, a digitális- és optikai zoom, illetve a digitális képjavító funkciók. A Symbian OS 9.5 kapcsán említést érdemel még a DVB-H és ISDB-T szabványú digitális TV-adások támogatása, illetve a HSDPA és HSUPA adatátvitel kezelése.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés