Connect with us

Hirdetés

technokrata

Duplázott a Gmail

Kütyük

Duplázott a Gmail

Még nagyobb méretű file-ok a levelezésben.

Többször is írtunk már a Google webes levelezőszolgáltatásáról, mely először egy, majd két gigabyte-nyi tárhelyet nyújtott az elektronikus üzenetek számára. Ezzel sokáig abszolút rekordot állított fel az amerikai vállalat; riválisai csak követték az internetezőket kényeztető szolgáltatást. Nemrég azonban a Yahoo bejelentette, hogy korlátlan kapacitást fog kínálni az e-maileknek.

Ezzel ugyan már nem lehet versenyezni, de a Google mégis tudott újat mutatni a felhasználóknak. A nemrég tett bejelentés szerint duplájára növelték a csatolmány maximális méretét – a jelenlegi 10 MB-os korlát immár 20 MB-ra hízott, vagyis akár ekkora méretű file-okat is el lehet küldeni az amerikai keresőóriás online levelezőrendszeréből.

Néhány hónapja egyébként mindenki előtt megnyílt a Gmail – mint ismeretes, korábban évekig csupán meghívásos alapon lehetett regisztrálni. Így már bárki kipróbálhatja az e-mailszolgáltatás nyújtotta lehetőségeket: í beépített keresőrendszer segítségével hamarabb megtalálhatják a felhasználók, amit keresnek, az üzenetek pedig logikusan követhető párbeszédpanelekben jelennek meg, így egyszerűbb az azonos témáról szóló levelek rendszerezése, felkutatása. Ráadásul, ha csevegni szeretnének partnereinkkel, a Gmail ablakba integrált „Beszélgetések” funkció segítségével ezt is megtehetik, kihasználva az azonnali üzenetküldő rendszerek előnyeit.

A Gmail egyébként magától is aktívan védekezik a kéretlen levelek ellen, de a felhasználók maguk is fokozhatják hatékonyságát az “Ez Spam” gomb használatával. A gmailes levelek POP-os elérhetőségének köszönhetően bármilyen offline levelezőprogrammal letölthetők.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés