Connect with us

technokrata

Apple iPhone – 2 millió forintért!?

Kütyük

Apple iPhone – 2 millió forintért!?

Sokan vannak olyanok, akik az elsők közt szeretnének magukénak tudni egy iPhone-t.

Ez többek közt azon is lemérhető, hogy az eBay-en mostanság egyre nagyobb az őrület az Apple iPhone kapcsán: rengetegen hirdetnek és persze még többen vásárolnának ilyen csúcsmobilt, ami azonban hivatalosan egyelőre még nem is kapható.

Az 500-600 dolláros alapárú Apple iPhone ára az eBay-es aukciókban most körülbelül 1.000 és 5.000 dollár körül mozog, de akad olyan, limitált, aranyozott kivitel is, melyért 10.000 dollárt (1,8 millió forint) kérnek el.

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a készülék várhatóan csak júniusban bukkan majd fel az amerikai piacokon, az európai debütálásra pedig egészen 2007 utolsó negyedévéig várnunk kell majd. A 4 GB-os alapmodell ára 499 dollár (91 ezer forint), a 8 GB-os verzió pedig 599 dollárba (109 ezer forint) kerül, legalábbis hivatalosan.

Az OS X operációs rendszerre épülő készülék előlapján egy gigantikus (PDA) méretű TFT kijelző kapott helyet: a 3,5 colos képátlóval rendelkező panel 320×480 képpontos felbontású és természetesen érintésérzékeny. Újdonság, hogy a kijelző annak megfelelően automatikusan változtatja az orientációját, hogy a felhasználó függőlegesen, vagy éppen vízszintesen tartja a kezében. A hátfalban helyet kapott digitális fényképezőgép modul 2 megapixeles felbontású, vagyis segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fotók készíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Apple iPhone természetesen GPRS és EDGE kompatibilis. Szerencsére a Bluetooth 2.0 és a 802.11b/g kompatibilis Wi-Fi kontroller is a készülék szerves részét képezi, mint ahogy a HTML kompatibilis böngésző alkalmazás és az elektronikus levelezési kliens is. A 115 milliméter hosszú, 61 milliméter széles és 11,6 milliméter vastag újdonság egész pontosan 135 grammot nyom a mérlegen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek