Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szenzáció: itt a Motorola RAZR 2!

Kütyük

Szenzáció: itt a Motorola RAZR 2!

A Motorola bemutatta második generációs RAZR mobiltelefonját.

A sokak által várva várt készüléket maga Ed Zander, a vállalat első embere mutatta be a sajtó képviselőinek. Zander azzal kezdte a bemutatót, hogy elárulta: az elmúlt hónapokban, illetve években immár több mint 98 millió RAZR talált gazdára világszerte. Ezt a sikert kívánja tovább vinni a most debütált utód, a RAZR 2.

A korábbiaknál 2 milliméterrel vékonyabb új RAZR alsó szekciójából végre eltűnt a méretes kidudorodás, a külső kijelző pedig egyszerűen óriási méretű lett. A nem kevesebb mint 2 colos képátlójú külső LCD segítségével akár a telefon szétnyitása nélkül is olvashatunk SMS-eket, illetve akár válaszolhatunk is azokra (előre elkészített sablonok révén). A belső kijelző 2,2 colos méretű és az eredetinél kétszer nagyobb felbontású lett.

A rendkívül ellenálló borítást kapott Motorola RAZR 2-ben egy 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont) felbontású digitális fényképezőgép modul kapott helyet, mely fejlett sorozatfelvételi funkcióval büszkélkedhet, ezenkívül pedig természetesen videóhívások is lebonyolíthatók a telefonnal.

A Motorola RAZR 2 három különböző változatban (HSDPA 3,6 Mbps – V9, 3G EVDO – V9m, GSM/EDGE – V8) lesz kapható. A készülék kapcsán említést érdemel még a teljesen megújult kezelőfelület, a felgyorsított működés, a fejlett szövegfelolvasó funkció, a beszédminőség javítására hivatott Crystal Talk technológia, a továbbfejlesztett üzenetküldési szolgáltatások, a sztereó Bluetooth headset támogatás, a gyors ARM11 processzor, a bővíthető memória (maximum 2 GB), illetve az USB 2.0 interfész.

A kereskedelmi forgalmazás várhatóan valamikor júliusban kezdődik majd meg. (a későbbiekben visszatérünk még a hivatalos sajtófotókkal és a részletes specifikációkkal)



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés