Connect with us

Hirdetés

technokrata

Röhej a köbön!

Kütyük

Röhej a köbön!

A kínai mobilgyártók különböző próbálkozásai már-már nevetségesek…

Az alábbi felvételeken egy bizonyos 777 típusjelzésű készülék látható, melyről első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a világ első olyan okostelefonja, melyen az eredetileg asztali számítógépekre szánt Windows XP operációs rendszer teljesít szolgálatot. Azonban, ha alaposabban megnézzük a telefont, gyorsan kiderül róla, hogy nem is smartphone és bizony nem is Microsoft szoftver van rajta.

Történt ugyanis, hogy a kínai szakik kitalálták: elkészítenek egy olyan, amúgy hétköznapi mobilt, mely vizuális világát illetően szinte ugyanolyan, mint a Windows XP. Érdekesség, hogy a szoftver logójában nem a Windows, hanem a Window szó szerepel, néhol mint Window XP, néhol pedig mint Window Mobile. Szabad a választás!

A kamerával maximum 2 megapixeles felbontású fotók készíthetők, azonban csak szoftveres interpoláció segítségével, ugyanis a készülékben csupán egy 1,3 megapixeles képszenzor található. A 112 gramm tömegű és 17 milliméter vastag telefon szinte egész előlapját a 3 colos képátlójú érintőkijelző uralja, melynek pontos felbontása egyelőre ismeretlen. Szólnunk kell továbbá a bővíthető memóriáról, a sztereó hangszórókról, illetve a Bluetooth kompatibilitásról.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés