Connect with us

technokrata

Itt az LG csúszka okostelefonja – HSDPA-val

Kütyük

Itt az LG csúszka okostelefonja – HSDPA-val

Az LG megkezdi legokosabb sliderphone-jának a forgalmazását.

Emlékezetes, hogy a dél-koreai gyártó a februári 3GSM Világ Kongresszuson leplezte le vadonatúj csúszkamobilját, az elegáns megjelenésű, fekete színben pompázó LG KS10-et (Joy). Az újdonság érdekessége, hogy többek közt villámgyors HSDPA technológiával (maximum 1,8 Mbit/s) is fel van vértezve, de emellett természetesen GPRS és UMTS hálózatokban is használható. Ellenben EDGE sajnos nincs a készülékben.

A csukott helyzetben 103 milliméter hosszú, 51 milliméter széles és 18,5 milliméter vastag LG KS10 mindössze 73 grammot nyom a mérlegen, vagyis vélhetően nem húzza majd le nagyon a zsebünket. A 2,4 colos képátlójú, tehát az átlagnál némileg nagyobb TFT folyadékkristályos kijelző 262 ezer színárnyalat birtokosa, felbontása pedig 320×240 pixel (QVGA).

A 2 millió pixellel felvértezett CMOS képérzékelő révén maximum 1.600×1.200 pixeles felbontásban fotózhatunk, a képek élességéről pedig autofókusz funkció gondoskodik. Az LG KS10 a Symbian operációs rendszer 9.1-es verziójára, illetve az S60 platform harmadik kiadására épül, vagyis esetében nem egy hagyományos mobilhoz, hanem egy smartphone-hoz van szerencsénk.

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) újdonság belső memóriája 80 MB-os kapacitással bír, a bővítőslotba pedig microSD (TransFlash) memóriakártyák lökhetők be. Az LG KS10 várható ára egyelőre ismeretlen – a forgalmazás elsőként Olaszországban kezdődik meg, majd pedig rövid időn belül Európa többi országában is fel fog bukkanni a telefon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek