Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy év alatt másfélszer több szélessáv

Kütyük

Egy év alatt másfélszer több szélessáv

Az infrastruktúrával egyre jobban állunk, de a felhasználás terén még nagyok az elmaradások.

A 2007. márciusi adatok szerint a kutatásban résztvevő 122 ország közül Magyarország 5 helyet előre lépve a 33. helyet foglalja el, az európai rangsorban pedig a 17. helyen áll, többek között Csehországot, Olaszországot, Horvátországot, Törökországot és Lengyelországot megelőzve. „A helyzetünk tehát a régióban kedvező, mégis érdemes figyelmet fordítani a kutatás három al-indexére, amely a környezet, a felkészültség és a felhasználás szintjét méri. Ezekben a 28., 34., illetve a 40. helyet foglaljuk el, ami arra utal, hogy bár az eszközök rendelkezésünkre állnak, az alkalmazások, a szolgáltatások és a tartalmak terén ehhez képest már nagyobb a lemaradásunk, a felhasználást tekintve pedig még kedvezőtlenebb a helyzet.” – mondta Papp István, a Cisco magyarországi és adriai régiós tevékenységéért felelős regionális igazgatója, a World Economic Forum 2007 Globális Információs Technológiai Jelentésére utalva – „Mindebből egyértelműen látszik, hogy az infrastruktúra megléte önmagában nem elegendő az internet nyújtotta előnyök eléréséhez, hanem a tartalmak és szolgáltatások tudatos és dinamikus fejlesztésére van szükség, a lakosságot és a szervezeteket pedig meg kell tanítani ezek használatára.”

A Cisco Broadband Barométer kutatássorozat második jelentése szerint 2006 decemberében Magyarországon a szélessávú kapcsolatok száma elérte az egymilliót, amely 25%-os növekedést jelent a hat hónappal korábbi, és 55%-ot az egy évvel azelőtti adatokhoz képest. Ezen belül 476 600-ról 611 000-re nőtt az xDSL (+28%), 307 200-ról 373 000-re a kábel-internet (+21%), 8800-ról 9040-re a fix vezeték nélküli (+7%) és 8030-ról 8450-re (+5%) az egyéb szélessávú kapcsolatok száma. A szélessávú internet robbanásszerű terjedésével párhuzamosan drasztikusan csökken a mára elavultnak számító kapcsolt vonali hozzáférések száma, a félév során 176 ezerről 83 ezerre eset vissza. Az összes hazai vezetékes internetcsatlakozáson belül (1 086 000 ezer) a szélessávú kapcsolatok (1 000 000 db) aránya is tovább növekedett, elérve a 92%-ot, amely 10%-kal magasabb a félével korábbi állapothoz képest.

A szélessávú internetpenetráció a háztartások körében 16%-ról 20%-ra emelkedett, amely még mindig messze elmarad az ugyanebben az időszakban mért 38%-os európai átlagtól. Az összes hazai vállalkozást tekintve a szélessávú internet elterjedtsége 39%-ről 47%-ra (+23%) nőtt a negyedév végére, amely elsősorban a kisvállalkozásoknak köszönhető, tekintve a közép- és nagyvállalati piac meglehetős telítettségére.

Az összes szélessávú technológiát tekintve a lakosság arányában mért elterjedtségben Magyarország vezeti a mezőnyt 10%-kal, ezt követi Lengyelország 8,4%-kal (fél évvel korábban 7%), míg a harmadik Csehország 7,5%-kal (korábban 6,1%). További példák a környező országokból: Oroszország 2,1% (korábban 1,4%), Ukrajna 0,7% (korábban 0,5%). A fenti arányok nem tartalmazzák az internethozzáférést Wi-Fi eszközön keresztül.

Ugyanezeket az országokat tekintve a háztartások átlagos szélessávú internet-ellátottsága terén szintén hazánk vezet, a hat hónap alatt mért 25%-os növekedést követően 20,7%-kal. Ugyanebben az időszakban a kapcsolatok aránya Lengyelországban16,5-ről 20,1%-ra, Csehország 12,7-ről 15,8%-ra, Oroszországban 2,1-ről 3,3%-ra emelkedett. A bővülés üteme Oroszországot leszámítva mindenhol 20-25% között mozgott, azaz jelentős előnyre a régióban senki nem tett szert. Az alacsony szintről induló Oroszországban 50% körüli volt a növekedés üteme.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés