Connect with us

Hirdetés

technokrata

Friss kémfotók: Motorola LAZR V9 – penge!

Kütyük

Friss kémfotók: Motorola LAZR V9 – penge!

Íme a Motorola legfrissebb újdonsága.

A mellékelt felvételeken egy hivatalosan mindeddig még be nem jelentett Motorola készülék látható. Mint korábban már oly sokszor, ezek a kémfotók is a magát egyszerűen csak BengalBoy-nak nevező emberkétől származnak. Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a készülék milyen típusjelzéssel kerül majd forgalomba. Egyes források tudni vélik, hogy a titokzatos újdonság a keresztségben a Motorola LAZR V9 nevet kapja, mások viszont úgy tudják, hogy Motorola RAZR 2 néven debütál majd a piacon.

A részletes technikai specifikációk egyelőre ismeretlenek, így most még csak néhány információ morzsa áll a rendelkezésünkre. A szétnyitható kialakítással rendelkező, ultra-vékony telefon gigantikus méretű, 2 colos képátlójú külső kijelzőt kapott, a közelében elhelyezett digitális fényképezőgép modul pedig feltehetően 2 megapixeles felbontással rendelkezik, és sajnos mind a vakut, mind pedig az autofókuszt nélkülözi. A külső kijelző érdekessége, hogy QVGA (!) felbontású, illetve, hogy érintésérzékeny.

A Linux operációs rendszerre építkező, 120 gramm tömegű készülék beépített memóriája nem kevesebb mint 512 MB kapacitással rendelkezik, a bővítőslotba pedig miniatűr microSD (TransFlash) memóriakártyákat lehet behelyezni. A GSM és CDMA változatban egyaránt érkező Motorola újdonság várható ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés