Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ultra-vékony Samsung mobil szuper-olcsón!

Kütyük

Ultra-vékony Samsung mobil szuper-olcsón!

Az ultra-vékony mobilokért ma már nem feltétlenül kell sokat fizetnünk.

Ékes bizonyíték erre a Samsung most debütált legújabb készüléke, mely a keresztségben a Samsung SGH-C170 nevet kapta. A C típusjelzésből könnyen kikövetkeztethető, hogy ezúttal egy belépőszintű modellhez van szerencsénk, melynek designja azonban semmivel sem marad el a felsőbb kategóriás mobilokétól.

A mérlegen egész pontosan 72 grammot nyomó Samsung SGH-C170 105 milliméteres hosszal, illetve 42 milliméteres szélességgel rendelkezik, de ami ennél sokkalta érdekesebb, hogy vastagsága mindössze 8,9 milliméter. Összehasonlításképp, a korábbi anorexiás bajnok, a Samsung X820 6,9 milliméter vastag volt, a jelenlegi csúcstartó, a Samsung U100 pedig 5,9 milliméter vastag.

A kétnormás (900/1800 MHz) GSM modullal felvértezett készülék GPRS Class 8 kompatibilis, vagyis mind az EDGE, mind pedig a 3G hiányzik belőle. A cSTN technológiára épülő folyadékkristályos kijelző 1,5 colos képátlón 128×128 képpontot, illetve 65.536 színárnyalatot képes felvonultatni. Digitális fényképezőgép modul, illetve bővítőslot nincs a telefonban.

A mindössze 0,6 MB-os belső memóriájú Samsung SGH-C170 kapcsán említést érdemel többek közt a sztereó FM rádió, a tizenhat szólamú polifonikus hangzás, az 500 férőhelyes telefonkönyv, illetve az 1.2.1 verziójú WAP böngésző alkalmazás.

A Samsung SGH-C170 ára várhatóan 20 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés