Connect with us

technokrata

Vége az árukapcsolásnak: nyárra levetkőzik az összes ADSL vonal!

Kütyük

Vége az árukapcsolásnak: nyárra levetkőzik az összes ADSL vonal!

Mindegy hogyan nevezzük: meztelennek, csupasznak, vagy tisztának – a lényeg, hogy nyártól nem kell hozzá vezetékes telefon-szolgáltatást igénybe venni.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. januárjában versenyfelügyeleti eljárást indított mind az öt magyarországi volt koncessziós vezetékes telefon-szolgáltatást nyújtó vállalkozás (Magyar Telekom, Invitel, Hungarotel, Emitel, Monortel) ellen annak vizsgálatára, hogy megsértik-e a versenytörvény rendelkezéseit azzal, hogy ADSL-alapú szélessávú Internet-szolgáltatást csak vezetékes telefon (PSTN) hozzáférési szolgáltatás igénybevétele esetén nyújtanak. Az eljárás során mind az öt vállalkozás vállalta, hogy viszonylag rövid határidővel – felkészültségüktől függően 2007. május és augusztus között – bevezeti a vezetékes telefonszolgáltatás nélküli („csupasz”) ADSL-szolgáltatást, ezáltal az az ország egész területén elérhetővé válik.

A GVH a fenti vállalás kötelezettségként történt előírása mellett az eljárást mind az öt vállalkozással szemben megszüntette a versenytörvény erre felhatalmazó rendelkezése alapján. A fogyasztók a szolgáltatók által vállalt időponttól dönthetnek arról, hogy a vezetékes telefonnal együtt igénybe vett ADSL-szolgáltatás helyett, az ezek együttes díjánál olcsóbb, de a „kapcsolt ADSL” terméknél az indokolt mértékben magasabb díjú „csupasz” ADSL-szolgáltatást veszik igénybe. A váltás lehetősége a hűségkedvezménnyel kínált ADSL-szolgáltatások igénybevevőit bizonyos esetekben csak az elkötelezettségi idő letelte után illeti meg.

A GVH a vizsgált versenyprobléma hatékony rendezése érdekében a jogszabályi keretek között eredményesen együttműködött a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, amely a jövőben felügyeli a csupasz ADSL szolgáltatások nyújtásának alakulását, különös tekintettel a nagykereskedelmi feltételek meghatározására.

A versenytörvény 75. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a hivatalból indult versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált magatartás tekintetében az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy magatartását meghatározott módon összhangba hozza a törvény rendelkezéseivel, és a közérdek hatékony védelme e módon biztosítható, az eljáró versenytanács végzéssel – az eljárás egyidejű megszüntetésével – kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, anélkül, hogy a végzésben a törvénysértés megvalósulását, vagy annak hiányát megállapítaná. Ez nem zárja ki azt, hogy az ügyben – a körülmények lényeges változása miatt, illetve akkor, ha a végzés a döntés meghozatala szempontjából fontos tény félrevezető közlésén alapult – újabb versenyfelügyeleti eljárás kerüljön megindításra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek