Connect with us

technokrata

Miért fog többe kerülni a zenehallgatás?

Kütyük

Miért fog többe kerülni a zenehallgatás?

A kiadók még mélyebbre nyúlnának.

Nemrég számoltunk be az EMI hanglemezkiadó azon tervéről, ami az általa birtokolt dalok jogvédelem nélküli online terjesztésére vonatkozott. Jelenleg úgy tűnik, hogy a kiadó máris visszakozik, vagyis így a kezdeményezés egyáltalán nem járul hozzá a kalózkodás letöréséhez. A terjesztőkkel ugyanis nem sikerült megállapodást kötni, mégpedig azért, mert az EMI úgy gondolta, hogy a kalózkodás nagyobb kockázatát nekik kell viselniük. Az illegális terjedés miatt kieső bevételeket magasabb árakkal lehetne ellentételezni, állítja a kiadó, ebből pedig a kereskedőnek is ki kellene vennie a részét, vagyis árat kell emelnie.

Ezt nem fogadták el a hanglemezkiadóval tárgyalásban álló terjesztők (Apple, Microsoft, Realnetworks, Yahoo! Music), így a DRM (digitális jogkezelés) mentes zenék kérdése jelenleg holtpontra jutott. Az nem derült ki, hogy mennyivel akart többet a kiadó begyűjteni a dalokért, de az összeg jelentősen nagyobb lehetett, mint a ma általánosnak mondható 1 dolláros, 1 eurós ár.

Pedig a terjesztők hajlandóak lennének a DRM-mentes dalokért többet kérni a felhasználóktól, azért, mert a vásárlók egy jó része szintén hajlamos lenne mélyebben a zsebébe nyúlni azért cserébe, hogy ne kelljen a másolásvédelemmel szenvednie. Az EMI azonban túllőhetett a célon, és tette mindezt annak ellenére, hogy minden eddigi erőfeszítés ellenére még ma is könnyen terjednek a jogvédett dalok, filmek. A másolásvédelmet ugyanis csak elég egyszer megtörni, és utána már szabadon terjeszthető a tartalom az illegális csatornákon keresztül – aki pedig hozzá akar férni, az meg is találja a módját.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek